AKTUÁLIS

Rohály Gábor 80

Ki ne ismerné, ki ne tudná ki is Rohály Gábor? A fehér foltba tenyerelő, aki a 80-as évek végén kaput nyitott mindannak, amit valamiféle borkultúrának lehet nevezni.
Írta: Borigo

Borleírás, borértékelés, borismereti tanfolyam, év bortermelője, borleíró nyelv, Borkalauz, sommelier, sommelier bajnokság, Sommelier Szövetség, vinotéka – néhány címszó, melyek magyarázatához elsőként biztosan az ő nevét kellene írni. Közel 2000 diák hallgatta előadásait, tanulta a szakkifejezéseket, melyeket sokszor ő ültetett át a magyar bornyelvbe. Kővágóőrsi kertjében a szakma gondolkodói sokszor és hosszasan beszélgettek – és persze iszogattak is. Valójában csupa olyan dologról, ami ma már természetes. Kistermelőkről, magánpalackozásról, saját címkékről, tervekről, fajtákról, borokról, ünnepekről.

Közben pedig szépen felnőtt egy új generáció, akik számára evidencia az új-zélandi szüret, a geisenheimi tanulás vagy éppen a kaliforniai munkavállalás. Akkor senki nem értette, mit is akar mondani azzal hogy „országimázs”, hogy Tokajnak kellene lennie a magyar bor nagykövetének, afféle mozdonynak, ami mögé csatlakozhat a többi borvidék. Hogy a marketinget miért csak célzottan, a magas gasztronómia felé irányítva érdemes alakítani és miért kell a magyar kiállítási standokról végre eltüntetni a madáretetőket, ami mögé elbújik a nyelvet nem értő személyzet… De rég is volt, igaz?
Kinyílt a világ, sok gondolatkezdeményből húsz év elteltével végre valóság lett. De azt az ablakot akkor, valakinek csak ki kellett nyitnia…

Rohály Gábor 80 éves. Azt hiszem valamennyi egykori hallgatója, olvasója nevében mondhatom, hogy köszönjük ezt a 25 borvirágos évet!

(Mészáros Gabriella)

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021