ALAPOK

A ruha teszi az embert, a pohár teszi a bort?

A borfogyasztásnak kultúrája van, melynek alapvető eleme a megfelelő pohárhasználat. Természetesen ma már nem okozhat gondot poharak széles választékából csemegézni. Számtalan cég kínál 10-12 féle poharat, alkalom, bor- és szőlőfajták szerint. Talán a legnagyobb elismerés a Riedel-poharakat övezi, tegyük hozzá, nem alaptalanul.
Írta: Borigo

Az igényes borospohár anyaga átlátszó és vékony üveg. Széle legyen csiszolt és vékony, nyele viszonylag hosszú, melynél fogva biztonságosan a szánkhoz emelhetjük, illetve „megpörgethetjük” az aromák kiteljesedése érdekében. Semmiképpen ne legyen színes a borospohár, még a szára vagy a talpa sem, mivel az befolyásolhatja a bor színének megítélését. A kehelynek legalább háromszor akkorának kell lennie, mint a beletöltendő bor mennyisége.

Az úgynevezett INAO-pohár, vagy ISO-kóstolópohár (1) univerzális. Vagyis minden borfajta kóstolására, élvezetére alkalmas. Ezeket célszerű házi vaktesztek esetén alkalmazni, mivel ebben kóstolva valamennyi bor azonos esélyekkel indul.Pezsgőt pezsgőskehelyből (2) vagy flute-ből fogyasszunk. A pezsgőspohár általában keskeny és hosszú, kedvezve a szénsavgyöngyök felszállásának. Minél tovább tartóztatjuk a szénsavat a pohárban, annál tovább élvezhetjük a pezsgőt. Persze kaphatunk extrém keskeny és kevésbé keskeny pezsgőspoharat is. Utóbbi alkalmas a kivételes minőségű (francia, évjáratos) pezsgők élvezetére, teret engedve a szőlő gyümölcsaromáinak és/vagy az autolízis élesztős jellegének kibontakozására.
A keskeny, magas pohár (7) a fiatal, intenzív fehérboroknak, valamint az ugyancsak friss rozéboroknak kedvez. Ez utóbbi számára megfelelő a magas, tulipán alakú pohár (5) is. Az öblösebb, kerek kehely (3) ezzel szemben szabadjára engedi az érettebb fehérborok (pl. chardonnay) bukéját.
Az öblös, mégis zártabb szájú poharak univerzális vörösboros poharak (4) lehetnek. Fiatal vörösborok esetén kifejezetten előnyös, mivel szűkebb szája miatt nem illannak el olyan gyorsan a fiatal bor áradó gyümölcsaromái. Kékfrankoshoz tökéletes. Az úgynevezett burgundi kehely (6) a legöblösebb az összes közül, szája pedig kissé kifelé nyílik. Ebben kiválóan levegőzik a bor, savassága a tanninok javára enyhül. Nem csak pinot-k, de gyümölcsös, érett, közepesen testes vörösboroknak (bikavéreknek) is egyaránt alkalmas. Ezekhez nyugodtan válaszhatjuk a 4-es poharat is.
A klasszikus bordeaux-i pohár (8) elegáns, közepesen öblös és hosszított formájú. Kiválóan alkalmas testes, csersavakban gazdag borok kibontakoztatására. Nehéz francia bordeaux-i borok (cabernet, merlot), barolok és brunellok legmegfelelőbb pohara.
Külön poharat ajánlunk az édes borokhoz (Tokaj, Sauternes, Sherry, Portó). Ezeket általában kisebb kelyhű, öblösebb poharakat használunk, de a sima kóstolópohár (1) választásával sem nyúlunk mellé.
És még valami. A poharak megfelelő tisztítása alapvető fontosságú. Lehetőleg ne mosogassuk őket mosogatógépben (abban sokszor mosogatunk zsíros edényeket is), és ne használjunk hozzá mosogatószert, mert annak illata megmaradhat a kehelyben. Használat után egyszerűen öblítsük el kézmeleg vízben, majd törölgessük át alapossan nem szöszölő konyharuhával (vagy például – nem használt – szövet bébipelenkával).

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021