BORVIDÉKEK

Bükki Borvidék

Földrajzi elhelyezkedése
A borvidék a Bükk-hegység déli, délkeleti lábánál terül el, nyugatról az Egri borvidéktől határolva, míg keleten a Hernád és a Sajó völgye zárja le. Északon a Bükk-hegység vonulata védi a hideg szelektől, míg legdélebbi pontja Mezőkövesd és környéke.
A borvidék területe : 17700 Ha (ebből 15400 Ha I. osztályú)
A szőlővel betelepített terület : kb. 1500 Ha
A borvidék települései :
Aszaló, Barabás, Bogács, Borsodgeszt, Bükkaranyos, Bükkzsérc, Cserépfalu, Cserépváralja, Edelény, Emőd, Harsány, Kács, Kisgyőr, Kistokaj, Mályi, Megyaszó, Mezőkövesd, Miskolc, Nyékládháza, Sály, Szikszó, Tard, Tibolddaróc, Vatta

A borvidék adottságai
A Bükk vonulata észak felől védi a hideg szelektől, s kedvező mikroklíma alakul ki a déli, délnyugati lejtőkön, ám éppen szélárnyékos fekvése miatt kevesebb csapadékot kap, emiatt nyáron néha jelentős a vízhiány.
A szőlők nagyrészt riolittufán terülnek mint az Egri borvidéken, csak a terület déli részén találunk negyedidőszaki löszt.

A borvidék története
A szőlőművelés kezdeteiről keveset tudunk. Egy 1313-ban megjelent oklevél említi először a szőlőt, és sejteti, hogy a szőlőtermesztés a helyi mezőgazdaság fontos ága. Az említett szőlőbirtokot a Pálos szerzeteseknek adományozta Ernyefi István, a diósgyőri vár akkori ura. 1503 február 11-én Ulászló megerősíti a város korábbi borszabadalmát: "Miskolcon idegen bort nem árulhat, aki ez ellen vét, a bévitt bort elveszíti." Ekkor már nem csak a Diósgyőrt övező déli fekvésű dombok és Miskolc Szinva pataktól északra fekvő északi dombvonulatai a szőlőkultúra virágzó területei.
1798-ban Pesten megjelent "Statistik des Königreichs" című gazdasági munkában érdekes megállapítás található: "A tokaji, soproni és a ruszti bor kereskedelméből származó jövedelmet a miskolci megelőzi." Ennek oka volt az is, hogy egyes Hegyaljai szőlők mustjai is a miskolci pincehálózatban érlelődtek, és innen kerültek külföldre. E hatalmas pincehálózat legöregebb pincéi még a középkori eredetűek, de a hálózatuk a XVII-XVIII. századra fejlődött ki. Ekkor XVIII. században a fő fajták Gohér, Furmint, Hárslevelű, Bátai, Damián és Fejér szőlő.




Tibolddaróc a XIX. és a XX. században híres pezsgőalapbort termelő vidéknek számított. Erre Olaszrizlinget és Furmintot használtak.
Hasonlatosan az egri és a tokaji borvidékhez, itt is riolittufába vájt - olykor hatalmas méretű - pincékben tárolják a bort. Némelyik falát, oszlopait népi kőfaragók értékes munkái díszítik (például Cserépfalun). A híres miskolci bort nemes penésszel vastagon borított pincékben érlelték. Az Avas-hegyen, mely mindössze 100 méter magas, valamikor gazdag szőlőskertek voltak, oldalába ezernél is több pincét vájtak.
Bükkalja a múlt században az azóta már megszűnt Miskolci borvidék része volt, 1970 óta önálló és szép lassan magába olvasztja a volt Miskolci borvidék majd minden tagját, akár van köze a Bükkhöz, akár nincs… ( Megyaszó, Kistokaj, Edelény és környéke)Napjainkban a borvidék borai szinte egyáltalán nem képviseltetik magukat a palackozott borok piacán.