GASZTRONÓM

Fagylaltba keverik a bort az Istvándy Birtokon

A felső borterasz eddig is biztos választás volt, ha ötvözni akartuk a balatoni panorámát, a színvonalas miliőt és a remek gasztronómiát – az idei nyártól kezdve azonban már egy kanyarral lejjebb is kellemes élményekkel gazdagodhatunk. A PiknikBár nevű kitérő a könnyed pihenést célozta meg: elheveredhetünk a fűben, lenghetünk függőágyon, tollasozhatunk és mostantól borfagyit is kóstolhatunk.
Írta: Borigo

Szól a zene és a hétvégi Liliomkertes tömegjelenet után már önmagában az is jól esik, hogy előre nyújtott lábbal, szabadon lélegezhetünk. Ahol olyasmi van a táblára írva, hogy mangalicazsíros kenyér és pisztángos focaccia, ott kóstolni is kell. Ráadásul Istvándyéknál megszületett a megoldás a földön kellemetlenül felboruló borospohár-helyzetre is: kovácsoltvas bortartónk lehetővé teszi, hogy a napozószéken enyhén előre dőlve már ott is legyen a kezünkben a pohár.

Amiért azonban valójában jöttünk, az két kedvencünk összetalálkozása: a fagylaltba kevert bor, azaz a borfagyi. Rozéval és sárga muskotállyal is kóstolhatjuk, de mivel ez némi alkoholt is tartalmaz, a sofőrök, rendszerető biciklisták és kiskorúak kedvéért szőlőleves verzió is készült. A bátrabbak második gombócként egy pálinkás fagyit is lehúzhatnak az elegáns rózsaszínes rozés változatra. Krémes, boros, hűs – nyáron semmi többet nem kívánhatunk.

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021