HÍRSZÜRET


A világ borai a hűség városában

A VinAgora Nemzetközi Borversenyt, melynek színhelye az idén Sopron lesz, 1992 óta rendezi meg a Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht.


A VinAgora szervezői 2000-ben világelsőként teremtették meg a bírálati folyamat teljes informatikai hátterét, mely technológiát egyre több helyen, Európa számos országában alkalmazzák nagy sikerrel. A verseny során a borok három szempont szerint kapnak komplex értékelést. A bírálók elsődlegesen - az OIV által bevezetett - 100 pontos skálán értékelik a borok minőségét, végső átlagpontszámot megadva. Ezután a bor karakterét meghatározó összetevők mennyiségének értékelése, vagyis a borprofil meghatározása következik pókhálódiagram segítségével. Végül elkészül az aromalista, ami nem más, mint a borra legjellemzőbb illat- és zamatkomponensek felsorolása. A nevezők a borversenyt követően kézhez kapják az eredményösszesítőt és boraik részletes leírását.

Idén először a késői szüretből származó, botrytizált, jég- és erősített borok elbírálására egyedi összetételű, e kategóriák bírálatában nagy tapasztalatú szakértőkből álló bizottság alakul. A „különleges borok” kategóriája számára létrehozott zsűri tagjai Franciaországból, Németországból, Portugáliából, Spanyolországból, Svájcból és Magyarországról érkeznek.

A hazai és a nemzetközi borászatok körében nagy tekintélyt, komoly elismerést kivívott VinAgora aktív tagja a ViniFednek, a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetségének, s kiérdemelte a Nemzetközi Szőlő és Bor Hivatal (OIV) s a Nemzetközi Borász Szövetség (UIOE) szakmai védnökségét is.

Az idén június 18-20. között megrendezendő versenyt követően július 3-án kerül sor az Európában egyedinek számító VinAgora Borgálára Budapesten, a Vörösmarty téri Üvegpalotában. Itt bepillanthatnak az érdeklődők a borversenyek zárt világába, megismerkedhetnek a minőségi borok kiválasztásának módszereivel. Az eredményhirdetést követően, az elért pontszámok, borprofil és aromalista ismeretében, kóstolót kaphatnak a VinAgora Borversenyre benevezett több száz borból. A borversenyen kiemelkedő eredményeket elért mintákból irányított, 50 perces tematikus kóstolókat szerveznek a rendezők; ennek során nyolc-nyolc bort lehet az adott kategóriában avatott szakember vezetésével megismerni.


« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2013