HÍRSZÜRET


New England Patriots: Jótékonysági borest

Talán furcsa lehet olvasóinknak, hogy ez a történet a címlapra kerülhet e helyen, de e sorok írója nem tagadja, hogy elfogult, vagyis őrült New England Patriots drukker. Az pedig ugye nem túl sűrűn fordul elő, hogy a Pats-hez borhír kötődik!


Az úgy kezdődött, hogy a Katrina hurrikán ugye elvitte szegényt New Orleans-t. Amerika leglazább városát a fél világ gyászolta, de az élet lassan visszatér a normális kerékvágásba, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a város amerikai-foci csapata, a Saints is régi fényében tündököl, veretlen a szezon közepén. És ugyan a Superdome-ot már nem kisemmizett szerencsétlenek, hanem őrült drukkerek tízezrei töltik meg, de az árnyak azért mindenkiben még ott motoszkálnak, a városban mindenkinek van gyászoltja.


A 97-es mezben Jarvis Green


Jarvis Green, a Patriots kétszeres Super Bowl győztes védekező falembere New Orleans szülötte, és – hogy a tárgyra térjünk – borbolond. Alapítványa már évek óta segíti az egyedül maradt New Orleans-i anyákat, mégpedig olyan jótékonysági borestekkel, ahol megjelennek a csapat egyes tagjai és egyéb notabilitások is, és ahol dollár tízezrek jönnek össze megsegítésükre. Ebben az évben november első hétvégéjén, Providence-ben került erre sor, ahol a Pats sztárjai közül Adalius Thomas és Brandon Meriweather is részt vett. Az est a borkóstolásról és persze a szórakozásról szólt, de természetesen „hivatását is betöltötte”.


Az esemény plakátja


A jövő héten pedig – mert az élet és a sport ilyen – Monday Night Football, vagyis főműsoridős csúcsrangadó keretében találkozik New Orleans-ban a Saints (9-0-ás mutató e sorok írása idején) és a Patriots (6-3), ahol az ellenfélként érkező Jarvis Green is minden bizonnyal nagy tapsot kap majd.

A magyar sportcsatorna élőben adja november 30-ról december 1-re virradó éjjel, hajnali 2 körül: érdemes lesz fent maradni.

FRISSÍTVE: A meccset lejátszották, e sorok írójának legnagyobb bánatára a Saints szenzációs játékkal 38-17-re verte a Patriotsot. Jarvis Green megkapta a tapsot.

© BORIGO Online Bormagazin


« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2013