HÍRSZÜRET


Újra Sommelier Bajnokság!

Két év szünet után 2010. augusztus 26-27-én a soproni Hotel Lővérben a honi pohárnokok újra összemérhetik tudásukat. A győztes képviseli hazánkat novemberben a strassbourg-i Sommelier Európa Bajnokságon.


A Sommelier Bajnokság célja ennek a (minden magas színvonalú gasztronómiai és borkultúrával rendelkező országban) elismert szakmának a tovább fejlesztése, presztízsének javítása.

A verseny megújul, a zsűri kibővül: külföldi szakértők, vendéglátós és borász szakemberek is részt vesznek az értékelésben. Az eddig megszokottól eltérően nem csak a 3 dobogós nevét hozzák nyilvánosságra, hanem az induló létszám egyharmadát, illetve a nemzetközi trendnek megfelelően az 12. helyezésig jutó versenyzők nevét. Aki eddig sommelier magyar bajnok lett, sokat profitálhatott ebből a sikerből a sajtóban való megjelenéstől az állásajánlatokig, nem beszélve az erkölcsi elismerésről.

A magyar sommelier bajnokság tizenhetedik alkalommal kerül megrendezésre. A verseny szervezői a Magyar Sommelier Szövetség és a Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. Az A.S.I. (Nemzetközi Sommelier Szövetség) verseny lebonyolítási rendszere értelmében a bajnokság két fordulóból áll.

Az eddigi Magyar Sommelier Bajnokok:
2007. Lukács Szabolcs
2006. Fabók Mihály
2005. Fabók Mihály
2004. Fabók Mihály
2002. Köles András
2001. Árva István
2000. Ferenczy Zsolt
1999. Kalocsai Zoltán
1998. Szöghy Ottó
1997. Kovács Antal
1996. Szűcs Pál
1995. Kovács Antal
1994. Kovács Antal
1993. Bíró István
1992. Bíró István

© BORIGO Online Bormagazin



« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2013