HÍRSZÜRET


Nemzetközi borszakértők Magyarországon

Az Institute of Masters of Wine (Master of Wine Intézet) és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA - Hungarian Investment and Trade Agency) együttműködésében egyedülálló programra került sor az elmúlt napokban Budapesten és Tokajban.


A HITA támogatásával az Intézet hallgatói kurzusnapon és szakmai úton vehettek részt Magyarországon. A programra 35 szakember érkezett összesen 13 országból. A világ legmagasabb szakmai tudásszintjét jelentő Master of Wine címért tanulmányokat folytató hallgatók szinte mindegyike kereskedő, importőr, oktató, újságíró, sommelier.



A program első napján a szakemberek a HITA által szervezett kóstoló keretében 11 borvidék kiemelkedő pincészeteinek borait kóstolhatták (Szeremley, Légli, Jásdi, Heimann, Weninger, Ráspi, Pósta Borház, Hollóvár, Maurus, Etyeki Kúria, Sauska, Karner Gábor, Pók Tamás, Gróf Buttler), majd - az Intézet oktatási programjának megfelelő, kihelyezett kurzusnapot követően - Tokajba látogattak. A program során a pincelátogatásokon túl a Tokaj Reneszánsz Egyesület és a Tokaji Bormívelők Társaságának közreműködésével egy vezetett és egy sétáló kóstoló keretében megismerkedhettek a borvidék egyedülálló adottságaival és termőhelyeivel, a helyi szőlőfajtákkal, borstílusokkal és az aszúkészítés technológiájával.
Az Intézet történetében ez volt az első alkalom, hogy California, Adelaide, Ruszt és Bordeaux mellett Magyarországon is megrendezésre került az első évesek kurzusnapja, és korábban soha ennyi Master of Wine hallgató nem volt egyszerre hazánkban. A HITA tárgyalásokat folytat a Master of Wine Intézettel a jövőbeli együttműködés lehetőségeiről, és az év második felétől további borexport promóciós programokat is tervez.


« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2013