HÍRSZÜRET


A MÁK Bistro lett az Év Konyhája

Immár harmadik alkalommal adták át a Vendéglátás szaklap által létrehozott Év Konyhája díjat. A Gundel étteremben zajlott október 24-i gálavacsorán a gasztro-szakma színe-java, több mint százötven vendég vett részt. A díjat ezúttal a budapesti MÁK Bistro csapata, Huszár Krisztián vezetésével vehette át, míg a Vendéglátás szerkesztőségének különdíját a békéscsabai Brill Bisztró nyerte el.


A kiadó ismert gasztronómiai szakembereket és újságírókat kért fel, hogy szavazzanak az év legjobbjának tartott étteremre. A harmincfős zsűri tagjai három olyan éttermet jelölhettek, ahol az elmúlt egy évben legalább három alkalommal vendégek voltak, és a helyek természetesen nem tartozhatnak saját érdekeltségi körbe. A szavazás szempontjai között szerepelt többek között az étlapválaszték változatossága, a szezonalitás, illetve regionalitás követése, a „kreatív” alapanyagok használata. Fontos a konyhatechnológiák magabiztos kezelése, az alkotóelemek harmonikus összhatása a tányéron, az ötletes tálalás, a gondos szerviz, és az olyan apró figyelmességek is, mint az üdvözlőfalatok vagy a kísérő pékáruk minősége. Az összesített szavazatot alapján 2011-ben a MÁK Bistro konyhája lett a legjobb. Tavaly Takács Lajos és az Olimpia étterem, tavalyelőtt pedig Jahni László és a balatonszemesi Kistücsök nyerte a díjat.



A kiadó egy új díjat is alapított idén, a Vendéglátás Konyhája díjat olyan éttermeknek ítélik oda, akik kiemelkedő teljesítményükkel és nagyon jó ár-érték arányukkal sokat tesznek azért, hogy a minőségi gasztronómia minél szélesebb közönség számára elérhető legyen. E díj idei nyertese a békéscsabai Brill bisztró lett.



A díjátadó gála vacsoramenüjét a Séfasztal formáció hat tehetséges séfje - Ádám Csaba (Kereskedőház), Takács Lajos (Olimpia), Bernát Dániel (U26), Fülepi Kálmán, Jászai Tibor (Prímás Pince), Világ Viktor kreatív cukrász - valamint a Gundel csapata, Merczi Gábor vezetésével készítette. A különlegességek között szerepelt például posírozott tojás háromféle köménnyel körítve, kőrözött uborkazselével, kaviárral és vodkával, csirkepaprikás zöldségtekerccsel, rántott velő sous-vide borjúnyakkal, laskagomba raguval, valamint csokoládés desszert szilvával és fokhagymával ízesítve. A borbárt Varga Norbert, a Séfasztal sommelier-je vezette. Az est házigazdái Buza Sándor és a kiadó vezetője, Szuna Noémi voltak, a zenét pedig DJ Candyman keverte.


« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2013