HÍRSZÜRET


Torkos Csütörtök: indul a roham, most foglalj asztalt

Elindult az online asztalfoglalás a Torkos Csütörtökre. Az akcióhoz - amely idén február 23-án kerül megrendezésre - eddig közel 600 étterem csatlakozott, a vendéglátóhelyeknek kevesebb, mint három hetük van arra, hogy jelentkezzenek.


Mától van lehetőségük a vendégeknek interneten is asztalt foglalni a Torkos Csütörtök akcióban részt vevő éttermekbe. Az akció hivatalos honlapján folyamatosan frissül, hogy mely éttermekben, milyen időpontokban van hely. A feladott asztalfoglalást 2 napon belül igazolják vissza. A rendszer a foglalás feladásáról és annak visszaigazolásáról is e-mailben küld tájékoztatást.

A legfrissebb adatok szerint szerint szerda délig 583 étterem regisztrált, de könnyen lehet, hogy ez a szám a jelentkezési időszak végére megduplázódik majd - a vendéglátóhelyek jelentkezését február 20-ig várják. A szervező Magyar Turizmus Zrt. tájékoztatása szerint tavaly 1307 étteremben több mint 200 ezer vendég torkoskodott. Az éttermek átlagosan 164 torkoskodót fogadtak, tízből nyolcan előzetesen bejelentkeztek. A jelenlegi kínálatban olyan, a gasztronómiai szaksajtó által is elismert éttermeket találhatunk, mint a balatonszemesi Kistücsök, a budapesti Nobu, vagy az egri Imola Udvarház.

Az éttermek számára a csatlakozási feltételek nem változtak a korábbi évekhez képest. Az akcióhoz mindazon éttermek és vendéglátóipari egységek csatlakozhatnak, akik vállalják, hogy 2012. február 23-án egész nap - teljes nyitva tartási idejük alatt - 'a la carte' kínálatukból 50 százalékos kedvezményt biztosítanak a számla végösszegéből a helyben fogyasztásra, készpénzes vagy bankkártyás fizetési mód választása esetén. A csatlakozás feltétele tehát a Torkos Csütörtök hetén és az azt megelőző héten használt 'a la carte' étlap és itallap választékának és árainak teljes körű megtartása és az étel-és italfogyasztásra együttesen, azaz a számla teljes végösszegéből adott 50 százalékos kedvezmény.

A Torkos Csütörtök keretében 2012-ben az MT Zrt. új, kapcsolódó akciót hirdet, amelynek célja a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának növelése. A kezdeményezéshez mindazon kereskedelmi szálláshelyek csatlakozhatnak, amelyek vállalják, hogy a Torkos Csütörtök keretében kiadott éttermi számlával vagy az éttermekbe kiküldött szórólappal rendelkező vendégek számára minimum 20 százalékos kedvezményt vagy hasonló értékben két ajándékszolgáltatást magába foglaló "Torkos" csomagot kínálnak. Az akcióban részt vevő kereskedelmi szálláshelyek a megjelölt kedvezményes csomagot a szabad kapacitás függvényében biztosítják. A kedvezményes szálláscsomagok érvényessége a Torkos Csütörtököt követően, az év során bármikor minimum három hét, de a szálláshely-szolgáltatók döntése alapján ennél több is lehet.

Forrásunk ezúttal a www.penzcentrum.hu online portál volt.


« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2013