HÍRSZÜRET


Korosodó kóstolók

Az érlelhetőség és eltarthatóság kérdéséről értekezett Horkay András nem is olyan régen. Érdekes téma, amiről eddig viszonylag kevés a tapasztalat. Gondolatait csorbítatlanul közöljük.


Mint borismerettel foglalkozó előadó, tapasztalataim szerint, az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés a magyar borokkal kapcsolatban, (legyen az fehér vagy vörös) az érlelhetőség, eltarthatóság kérdése.

„Meddig áll el a bor, ha magyar, mikor van a csúcsán, meddig van ott, mikor érdemes kibontani, és egyáltalán hol vagyunk mi a nemzetközi porondon a tér-idő kontinuum kérdésében…”

Jogosan felmerülő kérdések, főleg akkor, ha bizonyos ár kategória felett az általunk kiválasztott bor, akár már kisebb befektetésnek is számíthat. A borkedvelő vásárlók nagy része úgy gondolja, (hozzá teszem jogosan), hogyha már odáig jut az elhatározásban, hogy a polcok felsőbb szintjeiről választ magyar bort, akkor ezzel egyenes összefüggésben az adott bor eltarthatósága, élete is elvárhatóan hosszabb lesz. Azaz ha időnk és leginkább türelmünk engedi, gond nélkül várhatunk az áhított palack felpukkantásával akár éveket is, amíg a csillagok állásának megfelelően a legalkalmasabb pillanat el nem érkezik, ez a mi nirvánánk.

Igen ám, de honnan is tudhatnánk azt pontosan, hogy a mi kis féltve őrzött szemünk fénye, ami a palackba van rejtve, mikor lesz a csúcsán?

Az elmúlt évek közös kóstolásainak és az azt követő éjszakákba menő beszélgetéseknek a tapasztalata, nagy általánosságban azt mutatja, hogy a vulkánikus eredetű talajról származó minőségi száraz fehérboraink, azaz tokaji furmintok, hárslevelük, a csodálatos egri minőségi fehér házasítások, a Badacsonyról származó olaszrizlingek és szürkebarátok valamint Somló ős minerális borai (legyen az juhfark, furmint vagy egyéb házasítások) eltarthatóság és érlelhetőség szempontjából egyértelműen a világ elitjéhez sorolhatók. Ezen fehérborok fogyaszthatósága 5-10 évre tehető, amire a fehérborok piacán méltán büszkék lehetünk.

Majd ekkor jön a várva várt kérdés „…és mi a helyzet csúcsragadozó vörösborainkkal, a szuperklasszis évjáratokkal, 2000-2003-2005-2009, azoknak végre mikor tekerhetjük ki a nyakát?...”

És általában itt kezdődik a fő vakarás, ugyanis ismét csak az általános szakmai tapasztalat mutatja, hogy sajnos a prémium kategóriás csúcs hazai vörösborainknak a palackban történő eltarthatósága, nagy általánosságban tekintve, a fehérborainkhoz képest lényegesen visszafogottabb. Míg a Cabernet, Merlot, Syrah, szőlőfajtákból készülő felső kategóriás francia, olasz, spanyol boroknak az érlelési potenciája megfelelő tárolási viszonyok mellett akár 10-15-20 évben is mérhető, addig ugyanezen fajták hazai prémium borai nagyon jó esetben érik meg a 8-10 évet és akkor is már inkább a csúcson túli formájukat mutatják. Itt mindig egy kicsit elszomorodunk és próbáljuk a miértjét keresni a dolgoknak. Hol lehet a probléma: a nem megfelelő klimatikus tényezőkben, vagy az adott terület talajösszetételében, szőlészeti, vagy borkészítési, technológiai problémáról lenne szó? A válasz nem egyértelmű, sőt nagy valószínűséggel, jóval komplexebb, mint első hallásra tűnik, és újkori borászatunk egyébként is túl fiatal még ahhoz, hogy hosszú távú következtetéseket vonhassunk le az elmúlt alig húsz év tapasztalata alapján.

Mielőtt azonban túl súlyos gondolatok lennének úrrá rajtam, rögtön szeretném a fenti sorokat és saját gondolataimat egy kicsit megfricskázni, és bemutatni két korosabb vörösbort, amiket egymástól teljesen függetlenül az elmúlt két hétben volt szerencsém kóstolni egyéb vörösek között. Mind kettő ugyanabból a borvidékről származik, Villány, mindkettő ugyanaz az évjárat, az a bizonyos 2000, de két különböző szőlőfajta és két külön borász bora.

Bock Kékfrankos Villány 2000: A bort vakon kóstoltam egy játék keretében, borértő házigazdák társaságában. Amikor megkóstoltam, éreztem, hogy egy idősebb versenyzővel van szerencsém, mégpedig mindenféleképen melegebb évjáratból. Ízében nagyon szépen hozta a kékfrankosnak a délvidékre jellemző érett meggyes, cseresznyés, fűszeres karakterét, melyhez enyhe főtt vegetális palackos jegyek és szép még mindig érezhető fás jegyek társultak. A szőlőfajta a jegyek alapján kikövetkeztethető volt, csakúgy, mint az enyhe mediterrán karakterekből Villány is dekódolható volt, ám az évjárat igazi meglepetés volt. Érett, de még nem túlöregedett aromái alapján kb. 6-8 évesre volt belőhető a bor, ehhez képest, amikor megnézhettük a címkéjét, döbbenten láttuk, hogy 13 éves bor van a poharunkban és még bőven él. Nagyszerű tapasztalás mind a szőlőfajta az évjárat és a régió szempontjából és ne feledkezzünk meg a borászról, aki mindezt ennyi idő elteltével is élvezhetővé tette és akinek a neve elválaszthatatlan Villánytól, Bock Józsefről.

Gere Kopár Villány 2000: Ikon bor egy ikon borásztól, egy ikonikus évjáratból. Elméletben minden adott lenne a nagyságra, mind a bor mind a társaság, mind az alkalom indokolja a dekantálóban csak ránk váró bort. Nagy várakozással, jó fajta izgalommal és egy kis félelemmel tekintek az időközben poharamba került borra. Tudom, ez bor ebből az évjáratból, anno kis hazánk egyik, ha nem „A” csúcs vörösbora volt, de mi lett vele azóta, él-e, hal-e, ugyanolyan laza kézlegyintéssel nyugtázzuk-e majd a korty után, hogy ez is valamikor nagy bor volt, de mint annyi más kortársa, már ő is túl van a csúcson. Az illat alapján érdeklődő tekintet váltunk kóstoló társaimmal, szép, tiszta, érett fekete gyümölcsös illat, sok édes fűszerrel, kis főtt vegetalitással és szintén enyhe bőrös, húsos karakterrel. Majd jön az első korty, és helyre áll a világ rendje, ez a bor nem csak anno volt egyike az ikonoknak, még most is gyönyörű szépen tartja magát. Eltelt 13 év, elegánsan érett, mélyült a bor, de még közel sem öregedett el, a struktúra (tannin,test, alkohol, sav) szépen tartja bort, nem engedi el a „kezét”, és mind emellé a szerkezet mellé érett, enyhén lekváros fekete gyümölcsös jegyek csatlakoznak, szép fűszeres, nem túlzott fás, étcsokoládés, húsos aromákkal kiegészülve. Harmónia, hosszú lecsengés, aromagazdagság, elegancia, mi kellhet ennél több egy 13 éves profitól. Öröm volt inni.

Mint borismerettel foglakozó előadó, ha legközelebb megkérdezik tőlem, hogy látom a magyar vörösborok eltarthatóságát, akkor annyit fogok mondani: Nagyon szép példákat találhatunkarra, hogy esetenként kis hazánkban is találhatunk már olyan borokat, amelyek abszolút megállják helyüket eltarthatóság szempontjából is a nemzetközi porondon.

Keressünk együtt…

Horkay András AIWS


Forrásunk ezúttal a bor.hu online portál volt.


« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2013