HÍRSZÜRET


Brutális jégesők Loire-ban

A legidősebb környékbeliek sem emlékeznek olyan pusztító jégesőre, főleg az évnek ebben a szakaszában, mint ami Vouvray, Chinon és Cahors borvidékekre csapott le júniusban.
Írta: Bányai Botond József


A korai becslések szerint a ’30-as évek óta nem tapasztalt vihar az említett területek kétharmadát érintette, és a helyenként golflabda méretű jégdarabok a különböző parcellák szőlőállományait 20-100 százalékig károsították meg. Szakértők szerint az érintett földeken a szüret az átlagos hozam felét tudja majd csak produkálni, de egyes termelők csak szőlőik 10 százalékát ítélik megmenthetőnek, tekintettel a 2012-es fagyra és a gombabetegségek okozta károkra. Ennek ellenére végleges kárjelentést csak hetek múlva lehet készíteni, mivel a jégverés által a nyilvánvaló károkon túl, a szőlőben okozott következmények megmutatkozása időt vesz igénybe, így néhányan azt sem zárják ki, hogy kisebb lesz a veszteség, mint elsőre látszik.

Ám a remények halványak, ezt is jelzi, hogy a francia kormány katasztrófa sújtotta területté nyilvánította az országrészt, mert a jégeső mellett a heves esőzések árvizeket is okoztak. Legjobban Vouvray szenvedte meg a katasztrófát, a maga körülbelül 3000 hektárnyi érintett szőlőjével, de Chinon és Cahors ültetvényei is 550 hektárnyi területen károsodtak. Ráadásul hogy a helyreálltás nem elsősorban a nagy borászatok számára lesz nehéz, hanem a magas kvalitású kézműves boraikat az USA-ba importáló, nagyjából tucatnyi fiatal kistermelőnek. Az ő számukra ugyanis nehezen lenne kivitelezhető másoktól szőlőt szerezni úgy, hogy boraik minőségét és készítési elveit is meg lehessen tartani.


Cahorsi ültetvény


A bortermelők egymást próbálják segíteni, mivel biztosítása legtöbbjüknek nem volt, annak magas költségei miatt. Elmondásuk szerint mást nem tehetnek, mint hogy szorítanak a minél több napsütésnek, hogy ne legyen az idei az egymást követő harmadik gyenge szüret.


« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2013