HÍRSZÜRET


Ezer jó véletlen

A Csetvei pince története az egyik leglátványosabb történet a magyar minőségi bor világában. Az egyszemélyes pincészet nem egészen három éve alatt vált ismert, kedvelt és sikeres vállalkozássá. Egység és jó ízlés jellemez mindent a pinceépítészettől a címkékig, mindenekelőtt egység, ízlés és tehetség nyilvánul meg a borokban, melyek jellemzően zöldarany, ásványos-sós, nagyon tiszta, nagyon intenzív fehérborok.
Írta: Tompa Imre


Kriszta: Vannak az ember életében olyan pillanatok, amikor megérkezik valahova, és úgy érzi, hogy hazajöttem. Ezt éreztem, amikor a Hársfa utcába vetődve megláttam ezt a nagyon romos pinceépületet, ami egy nagyon idős bácsié volt, akinek a három gyereke közül egy sem akarta folytatni a borászkodást. A bácsi megígértette velem, hogy nem vágom ki a szőlejét, és a mai napig meg van a kékfrankos, amiből a Baba rozét készítem, az olaszrizling pedig a Kő-Papír Ollónak az olló-elemét adja. Mór, mint ismeretes, fehérborvidék, a kékszőlők közül szerintem leginkább a pinot-nak volna helye itt, de egyelőre nincs benne a termékleírásban. .

Borigo: Meg kell még magyarázni az embereknek, hogy miről szól Mór? Ez a kicsit elfeledett borvidék, amely az utóbbi pár évben kezd újjáéledni, mennyire ismert a fogyasztók előtt?

Kriszta: Nagyon kevesen emlékeznek arra, hogy ez egy történelmi borvidék. A Mór szó előhívja az ezerjó szót, ami nem különösebben ismert és kedvelt, jórészt az állami gazdasági idők híg és savas ezerjója miatt. Újra meg kell ismertetni, kóstoltatni és szerettetni, mert az egyik legizgalmasabb és legnehezebb szőlőfajta.




Borigo: Miért?

Kriszta: Mert se nem olyan illatos, se nem olyan gyümölcsös, mint a népszerű fajták, alapvetően szikár karakter, amelynek a savai mindig magasabbak a többi móri bornál, így kemény és férfias borokat ad, egyszóval nem olyan könnyű szerethető bort készíteni belőle.

Borigo: De nagyon finom tud lenni!

Kriszta: Így igaz, és tényleg ezerarcú, mert a friss, ropogós, egyszerű változattól a kései szüretelésűig, sőt, az aszúig sokféle bor készíthető belőle, bár utóbbira csak nagyon jó terroiron, a legjobb dűlőkben képes. Én egyelőre a száraz vonalon mozgok azon a kettő szüreten, amiről esetemben beszélhetünk: az egyik ezerjó reduktívan készül tartályban, a másik fahordóban érlelődik.

Borigo: A BME-n végeztél 2006-ban műszaki menedzserként, milyen út vezetett onnan idáig?

Kriszta: Az egyetem utolsó éveiben termékergonómiával foglalkoztam, és jelentkeztem a gyakornokokat kereső Béres pincészetnél. Negyedik évben egy fél évet el kellett tölteni egy vállalatnál a marketing-stratégia tanulmányozásával, az akkortájt induló Béres pincészet is kereste az útját, Orbán Gergő volt az értékesítési vezető, Bárdos Saci a főborász, ideális helyzet volt. Még élt Béres Jóska bácsi, aki nagyon aranyos ember volt, ő mondta, hogy Kriszti, nagyon jól kóstolsz, komolyabban kéne foglalkoznod a borászkodással. Karácsonyra egy WSET alapfokú tanfolyamot kaptam a Béres családtól, Kolonics Karcsi volt a padtársam a Mészáros-Rohály-féle iskolában. A kóstolás nagyon tetszett, de még ekkor sem gondoltam arra, hogy én egyszer bort fogok készíteni. Sőt, Apuval tartottam egy pálinka-kóstolóra a DiBonishoz Szabadkán (én egyébként délvidéki vagyok, Bácstopolyán születtem). És beleszerettem a pálinkába. Bóni Laci is azt mondta, hogy jól kóstolsz, mi lenne, ha Pesten te tartanád a borkóstolókat?

Borigo: Nem sokon múlott, hogy nem a bor, hanem a pálinka mellett kötelezted el magad.

Kriszta: Abszolúte rezgett a léc. Sok ilyen véletlen rajzolta ki az utat (amúgy nem hiszek a véletlenekben).




Borigo: De hogy lett ebből pincevásárlás és magát a borkészítést hol tanultad?

Kriszta: Nagyon jó barátom volt Kamocsay Ákos és Miklós Csabi, így kerültem a Hársfa utcába. Meghívtak egy borkóstolóra, és a GPS kicsit arrébb irányított. Itt találkoztam azzal a bácsival, aki (újabb véletlen) megkérdezte, hogy nem tudnék-e vevőt a pincére, lehet, hogy ez volt a döntő mozzanat. Bort akartam készíteni.

Borigo: Na de milyen tanulmányokat folytattál?

Kriszta: Semmilyeneket. Azt gondoltam magamról, hogy tudok bort készíteni. A DiBonisnál persze mindent láttam, de tényleges tanulmányokat csak utóbb kezdtem folytatni, előbb kezdtem borászkodni. Végigültem a Soóst és párhuzamosan megcsináltam a Corvinuson a szőlész-borász szakmérnökit az elmúlt két évben, hogy ne köthessenek belém. Az első boromat 2010-ben titokban készítettem Kamocsay Ákosnál, az apukám nem tudta, és nem mertem megmondani, hogy a műszaki egyetem elvégzése után inkább bort készítek.

Borigo: Mekkora az ültetvény?

Kriszta: Nagyon pici a saját területem, egy hektár, kábé háromról vásárolok szőlőt, 555 palackkal kezdtem, most közel 13 ezer palackot készítek. Csak palackos tételekkel dolgozom, hiszen olyan nagy a hozzáadott érték, hogy lédigben biztos lenne a veszteség. Ketten csináljuk a borászkodást, van egy Józsim, aki igazi aranyember, mindent tud és mindenben lehet rá számítani, pincemunkás és ezermester, kettőnknek van pincekulcsa.

Borigo: Terjeszkedést teveztek?

Kriszta: Jövő tavasszal telepítünk úgy félhektárnyi szürkebarátot, mert a Nap-Hold-Csillaghoz, ami chardonnay, szürkebarát és ezerjó küvéje, kell a jó szürkebarát. A borok egy része teljesen reduktívan tartályban erjed, másik része hordóban, végig finomseprőn tartva, a végén gyakran összeházasítom őket. Szüret körül találom ki, hogy fog kinézni a szortiment.

Borigo: Eredetiek és jó megjelenésűek a palackok ás a bornevek, ki találja ki a layoutot?

Kriszta: A nevek kitalálását nem engedem át másnak. Bogányi Gergő grafikussal egy címkepályázat során találkoztunk, a címke nyert, egyébként a zsüriben ott ült Tálos Attila is, így kerültem a Bortársasághoz…




Borigo: A Csetvei pince története az egyik leglátványosabb történet a magyar minőségi bor világában, egy ilyen történethez források kellenek. Hogyan sikerült megteremteni ennek a látványos, gyönyörű és ízléses pincének, az ingatlan megvásárlásának és a felújításnak a nyilván jelentős költségeit?

Kriszta: Az egész fejlesztés alapja az anyai örökségem. Édesanyám 2009 január elsején sajnos meghalt, a rám hagyott örökségből építettem fel a pincémet. Illetve abból az összegből, amit az édesapám folyamatosan, a mai napig kipótol, a pince sehol nem tartana nélküle, nélkülük. Mindent úgy csinálok, hogy anyunak tetsszen…Három évig dolgoztam a Telekom marketing-osztályán, jól ment, azt mondták, van jövőm, kamatoztathatnám a bankban a pénzem, ehelyett azt választottam, hogy minden hónap végén remegve számolgatom, ki tudom-e fizetni a villanyszámlát. De úgy éreztem, van bennem erő, és őszintén szólva gazdasági számítás nélkül vágtam bele a borászkodásba.

Borigo: Egy régebbi interjúban még azt mondtad, hogy sajnos teljesen egyedül csinálod az egészet, de most már Machán-Csetvei Kriszta lettél, hogy is van ez?

Kriszta: Igen, hálistennek, augusztusban volt az esküvőnk, a férjem részt vesz a pince életében, ma reggel például ő vitt el Győrbe 220 palack bort. Amúgy korábban a Radio Café zenei szerkesztője volt, ő a Nesta, ma egy internet-alapú rádiónak, a Nestonnak a vezetője.
Egy borkóstolón ismerkedtünk meg, mindketten dolgoztunk, újabb véletlen, mert ő már nagyon régen nem vállalt dj-szerepeket, de az egyik Borjouron külön kérésre elvállalta, hogy a Neston szolgáltatja a zenét, a dj gépe pedig késett Oroszországból jövet, be kellett ugrani. Egymás mellé kerültünk, én borokat kínálgattam, ő a zenét szolgáltatta, őt is megkínáltam, elkezdtünk beszélgetni, mindent végigkóstolt, nem mert szólni, hogy autóval van…

Borigo: Hogyan készül például a Nap-Hold-Csillag?

Kriszta: Három szüret zajlik, a próbaszüreteket én végzem refraktométerrel és véletlen mintavétellel, én mondom meg, mikor szedjük le a szőlőt. Mindig a sav-cukor arányra szüretelek, nekem ez a leges-legfontosabb. Ha mondjuk egy szürkebarátnak 6.5-7 gr/l
a sava, 19.5 a mustfoka, akkor az tökéletes, le lehet szedni. Kézi szüret, bogyózás, pneumatikus prés, itt helyben zajlik a feldolgozás. Minden must tartályba kerül először, egy éjszakát ülepítés, majd a durva seprőről lefejtjük és vagy tartályba, vagy hordóba tesszük, attól függően, hogy mi a célom vele. A szóban forgó küvét alkotó három fajta (chardonnay, szürkebarát, ezerjó) mindegyik hordós. Én kísérletezem ki a házasítási arányokat. Egyfajta önzés jellemzi a munkámat, nem azt nézem, hogy piacos legyen egy bor, hanem azt, hogy ízlik-e nekem, vagy sem. Végül 1500-2500 forint körüli pinceáron adom őket. Az a cél, hogy itt helyben minél több vendéget fogadjunk és minél több bort itt, ebben a szép és kedves pincében adjunk el, és elmondhatom, hogy minden héten jönnek a vendégek, akik meg is tudnak szállni Móron, ahol a turistaháztól a wellness hotelig egészen jó szálláslehetőségeket találni.

Borigo: Tervek rövid és hosszú távon?

Tavasszal telepítés, palackba kerülnek a borok, jövőre immár a saját kis palackozónkban. Lépésről-lépésre akarok növekedni, mert kell a szőlő. Folyik az építkezés a pince fölött, mert itt lakunk, a férjem is bevállalta a móri életet, a következő nagy lépés a család…

Borigo: Kinek dobod tovább a labdát?

Kriszta: Nagyon sokat köszönhetek a Béres Pincészetnek, ahol Béres Melinda a hatalmas szőlőbirtok és vállalkozás motorja, őt javasolnám, hogy mutassa be, milyen is egy, az enyémtől gyökeresen eltérő méretű pincészet élete.


« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2013