Az Ipolyon innen

A mai állapotok

Az alapvetés a következő: el kell jutni Szobig (Bár erről egy kedves gödi barátom mindíg azt mondta: Inkább legyen az embernek Gödön szobra mint Szobon gödre!) és neki kell indulni az északnak forduló úton, az Ipoly folyó partján az ismeretlennek. Az első kis falu Ipolydamásd, ahol csak a turistatérképet bújók vehetik észre a régi szőlőkre utaló elnevezéseket a hegyoldalon. Tovább haladva, a gyönyörű damásdi Ipoly-áttörés késztet ámulatra, majd megérkezünk Letkésre, ahol a hegyek oldalában már bizony régi pincék sorakoznak, igaz funkciójukat vesztve. Az öregek szerint híres volt egykoron a Letkési Vörös, de ezt nem tudtuk ellenőrizni, égen-földön sem találtunk egyetlen valamirevaló borászt a környéken. A következő telelpülés Ipolytölgyes, a falutól keletre szintén van egy présházegyüttes, itt kezdődött valamikor a nagybörzsönyi németek szőlőterülete. Ezzel pedig el is érkeztünk az első izgalmas (ha nem a legizgalmasabb) településhez a tárgyban, ez pedig nem más mint Nagybörzsöny. A falucska izgalmas múlttal büszkélkedhet és itt nem arra gondolunk, hogy már az őskortól lakott volt satöbbi, amit oly sok hazai telelpülés elmondhat magáról. Sokkal inkább arra, hogy a környék intenzív nemesfémbányászata miatt Zsigmond királyunk már 1417-ben bányajogot adott a településnek és szász telepeseket hozatott a műveléshez. Ezt a derék szászok oly sikeresen teljesítették, hogy alig 22 esztendővel később Nagybörzsöny már bányaváros! Az akkor betelepített németek leszármazotai ma is a telelpülésen élnek és bizony ők honosították meg a szőlőművelést is a környéken. Nem célunk turisztikai kitekintőt írni a vidékről, de Nagybörzsöny látnivalói megérnek egy misét. Visszakanyarodva eredeti témánkhoz: csak annyit mondhatunk, aki ellátogat ide, rögtön látni fogja miről is beszélünk. A faluba beérkezvén jobb kéz felől szórványosan présházak tünedeznek fel. Sétálván egyet közöttük ugyan nem készítettünk pontos leltárt, de talán több mint kettőszázat számolhattunk volna. Sok romos, sok még romosabb, néhány használható állapotú és egy-kettő felújított. A pincelejáratok sokszor a présház mellett nyílnak, sokszáz éves korhadt ajtókkal elzárva a külvilágtól. Meseszerű az egész! A falu öregjei mesélték, hogy egyes helyeken három szintes pincerendszer húzódik alattunk, ami a bányász ősöket figyelembevéve is komoly tehetségről árulkodik. Szőlőt azonban itt sem nagyon találunk, leszámítva a háztájit. Pedig, ahogy erről a présházak sokasága is tanúskodik, nem volt ez mindig így. Már a 15. századból vannak feljegyzések a nagybörzsönyi borokról, többek között egy bizonyos selmeci kamaragróf jóvoltából, aki pincéjét nagybörzsönyi borral töltötte fel, olyan jónak találta azt. A török hódoltság idejéből fennmaradt adóösszeírások is mutatják a környék szőlőültetvényeit, ekkor még Nagybörzsöny messze kimagaslott a mezőnyből és a vezető szerepét meg is tartotta a 18. század végéig. (Amikoris Kemence balról beelőzött, de csak néhány évtized erejéig.) Perőcsényben és Kemencén is maradtak meg pincék, Perőcsényben egész szép kis pincesor, de mást már ott sem találunk. Bernecebarátiban szintén a régi pincék elszórt maradékai jelzik a borászok keze nyomát.

Filoxérán innen és túl

A szőlőtetű bizony itt is megette a magáét, a szőlőterületek szinte a nullára redukálódtak az 1890-es években, kivéve megint csak Nagybörzsönyt, ahol a gazdák gyorsan pótolták a kipusztult tőkéket. Ezen törekvésüket erőst segítette az a tény, hogy a környéken legkorábban itt fogtak a szőlő nemesítéséhez, így rendelkezésre álltak az alanyok. Ettől függetlenül a nagybörzsönyi szőlők is eltűntek, igaz csak 30 évvel később, amikor a Magyarországot sújtó területi annexió már jelentősen éreztette hatását, érthetőbben: amikor eltűntek a felvidéki piacok. A filoxéravészt követően lassan még emelkedni kezdett a szőlők aránya a vidéken, de a kommunista tervgazdaság nem erre szánta a hegység nyugati lejtőit, így szépen lassan a szőlő helyét átvették a piros bogyós gyümölcsök, elsősorban a málna, hogy aztán ezt az ágazatot is a tönk szélére juttathassák, de ez már egy másik történet.

Egy igazi nyomozás története

Összefüggő szőlőterület soha nem volt a vidéken, a szőlők rendszerint a falvak feletti területeket foglalták el. A régi szőlőket ma szinte lehetetlen beazonosítani, bár az 1860-as évekből származó kataszteri térképekkel, néhány régi leírással és egy mai turistatérképpel sikerülhet a dolog. Bernecebaráti (Egykoron Bernece és Baráti települések.) környékén ott volt például a Görbehegy és a Nagyhegy, ezt ma Görbe-szőlők néven jelöli a térkép, illetve némi névtelen parlag kósza szőlőkkel. Az egykori Bernece fölött emelkedő Szira-hegyre már csak az erdő neve emlékeztet, a Kecskehegy és a Vörös-hegy eltűnt a térképről, a mai Nagy-völgy északi oldalát nevezték valaha így, még zsenge szőlőhegy korában. A Kemence felé elterülő részt hívták valamikor Fehér-hegynek, mellette volt a Zsellér-hegy, a Pintek, valamint a Marusok. A lapályosabb részen található Nadunák a határ egyik legjobb mikroklímájú szőlőterülete volt. Ebből mára az Új- és Öregszőlők maradtak Kemence mellett és a Marus. A híres Nadunákra csak egy vízmosás neve emlékeztet. Perőcsényt hajdanán teljesen körülölelték a szőlők, északról kezdve az Öreg-hegy, a Rigó-hegy, nyugatról a Malom-hegy és a Bogár-hegy. A földrajzi nevek itt kivétel nélkül fönnmaradtak, szőlőt viszont már itt sem találunk. A perőcsényi pincesor viszont az Öreg-hegyen még emlékeztet a dicső napokra. Vámosmikola felé továbbhaladva régen a Rákosok nevű dűlő volt az első a sorban, ezt követték a Málhegy, a Magaspart, a Bodak, a Berza, a Bagó és a Hanák-dűlők. Ebből napjainkra egy Rákosok nevű parlag maradt, valamint egy gyümölcsös, aminek része a Berzaharaszt és Bodóki-dűlő. A Mál-hegy és a Magas-part ma parlagon hever, a többi név már elenyészett. Nagybörzsönyben a határ egészén megtalálhatóak voltak kisebb-nagyobb szőlőterületek, ilyen volt a Kutyahát, a Rózsaföld, a Nováki-dűlő, a Rustok, a Magyarhegyalja. Az összefüggő, régi jó szőlőterületek pedig a Roth, a Górhegy, a Weisekker, a Baumholz és a Farkas-völgy falu alatti vége, ismertebb nevén a Kriger. A régi dűlőnevek megmaradtak napjainkig, igaz szőlő nélkül, de ezt talán már mondani is felesleges. A német nevek pedig vagy elvesztek, vagy átalakultak. A bekötőút déli oldala ma Ganádi-szőlőhegy névre hallgat, ez volt a híres Weisekker. A Baumholz ma Pánholc-hegyként magasodik a falu fölé, a Roth nevet ma egy erdő viseli. Külön érdekes a Farkas-völgy kijárata. A halastó partjáról feltekintve a falu felé csak szúrós bokrokat, indákat látni. Jobban megnézve azonban még kivehetőek a régi teraszok, ahol valamikor szőlő zöldellt. Ha pedig az emberfiának mászhatnékja támad és nem riad vissza a tövisektől, akkor az indákról is kiderül hogy bizony elvadult szőlők küzdenek az életben maradásért, alig ötven méterre a régi pincéktől-présházaktól. A végére maradt Ipolytölgyes, eddig nyúlt le valamikor a Roth, a nagybörzsönyi Roth család szőlői, itt volt még a Máloldal és a Ságoldal. Mutatóba csak a Ságoldal 182 méteres kiemelkedése maradt.

Szőlőfajták nyomában

Felmerülhet a kérdés, milyen szőlőket neveltek az emberek errefelé? A 18. század elején a máshol is elterjedt „veres és fekete török szőlőt” termeszthették, ez egyértelműen kiderül az Esterházy család irataiból. A lévai uradalomban (ide tartozott Vámosmikola és Perőcsény is) ugyanis tiltani kezdte az uraság ezt a szőlőfajtát, helyette pedig a „magyar fehér” fajta telepítését szorgalmazta. A 19. századból már többet tudunk, Keleti Károly feljegyezte a fehér és fekete tökszőlőt, az ökörszemet, a polhost, de megtalálhatóak a vidéken a dinka, frankus, fehér góhér, Margit fajták, valamint a sárfehér és a kadarka is. Fellelhető ezen kívül a juhfark és a pákota.



A filoxéravész után a direkttermő fajták kerültek túlsúlyba, úgymint a konkordia, delavár, nova, stb., amelyek alanyként is szolgáltak a nemesített szőlőtermesztés céljára. A nemesített fajták - mint már említettük - Nagybörzsönyben jelentek meg elsőként, ehhez nagymértékben hozzájárulhatott az is, hogy a nagybörzsönyiek Pongrácz gróf majorságába jártak el rendszeresen metszeni, ahonnan a nemes szőlővesszőket elsőként szerezhették be. Így jelent meg először a furmint, majd a rizling, a saszla, a muskotály és az oportó. A környéken is ezek a fajták terjedtek el, megjelent továbbá a kecskecsöcsű, a kövidinka, a pozsonyi fehér és fennmaradt a juhfark és a kadarka. Napjainkban a házkörnyéki kertekben csak direkt termő fajtákat találunk, ez a negatív tendencia a múlt század 50-es éveiben kezdődött és sajnos nem látni a végét.

Egy kedves népszokás

A szőlők védőszentje ezen a vidéken is az utolsó fagyosszent, Szent Orbán volt, vagy ahogy a helyiek hívták, Urban. Bernecén és Nagybörzsönyben a szobrát is felállították a szőlőben, képét elhelyezték a présházakban. A németek lakta Nagybörzsönyben különösen fontos részét képezte a gazdaságnak a szőlő, így a fagyás érzékeny veszteségeket okozhatott. A nagybörzsönyiek, ha lefagyott a szőlő, kivonultak az Orbán szoborhoz és vizet öntöttek a szoborra, sőt üvegekből locsolták, hogy a szobor szájához is felérjen. Ekkor mondták a szobornak, „trink Urban”. Ha átvészelték a májusi fagyokat, akkor szintén kivonultak a szoborhoz, de akkor borral locsolták-itatták Orbánt. A környező falvak ezt a szőlőféltő magatartást használták fel falucsúfolóikban, eszerint ha májusban nem fagyott el a szőlő akkor „örülnek a börzsönyiek, mondják, hogy trink Urban”, ha pedig lefagyott a szőlő akkor „kellett nektek trink Urban”. Szent Orbán napján a Berneceiek is kivonultak a szőlőhegyre a Fehérhegyen álló szoborhoz és virágot helyeztek el a lábánál, de csak ha jó volt az idő.

Utószó

Igaz ugyan, hogy ezen a vidéken elmúltak már a szép mustízű délutánok, de mint tudjuk a remény hal meg utoljára. Így gondolhatta ezt néhány lelkes lokálpatrióta is, akik életre hívták az Ipoly-menti háziborok versenyét. A rendezvény már évek óta Nagybörzsönyben jelenik meg február vége felé, és bár a nevezett tételeket (meglepően szép számban) még sokszor direkttermő fajtákból szűrték a helyiek, azért bízhatunk benne, hogy a folyamatos érdeklődés hatására egyre többen váltanak napjaink borszőlő fajtáira és kezdik feléleszteni őseik hagyományait, köztük is elsősorban az igazán jó börzsönyi bor készítésének titkát. Igaz, több munkát kíván majd meg a dolog, de ha újra élet költözik a kihalt présházakba, ha csak egy pincét is kipucolnak az újborok miatt már megérte.

Jelen cikk kizárólag a BORIGO Online Bormagazin oldalain érhető el.