LECSENGÉS


A rész és az egész

Most hívtak, vállalnám-e a miniszterelnökséget, nemet mondtam. Mossa más a szennyeseteket, az én törékeny termetem nem fogja megtörni a tőke, nem fogok nektek kékítőt oldani az ég vizében – ordítottam, toporzékoltam.
Írta: Tompa Imre


Most, lapzártánkkor épp’ valami Kovács János van terítéken, aki réges-régen, valamikor az ősidőkben, de legalábbis múlt péntek előtt egy erdőben élt saját kunyhójában, Micimackó név alatt. Egy borászt kéne kinevezni, nyálkázza-derítse-szűrje ő ezt a Murciországot, amit a balfékeknek sikerült megpimpósítaniuk itten. Miért borászt?
Ugye bor és politika nem jegyesek, nem is a politikáról akarunk itten szólni, hanem arról, hogy miközben a polisz ügyei ilyen kínosan, kuszán és kaotikusan alakulnak és elveszik az ember életkedvét is, azt sugallva, hogy itt sohse lesz semmi, aközben a magyar borvilágban mennyi lelkesítő dolgot látni, melyek viszont visszaadják az ember hitét az életben, hogy itt mégis lesz valami. Új horizonok libegnek elébünk: remek borok nődögélnek a Pécsi borvidéken, új arcok tűnnek fel Szekszárdon, bomlik az almasav Sopronban és Bükkalja is kezd mendegélni csendesen. Csak idő kérdése, mikor ugrik elő innen is egy-két arcos, nagy tudású, eredeti bormester, mert az elképesztő adottságú tájból bármi kibontható és feltűnt már egy-pár nagyon szép bor itt is. Ez az ország tele van fantasztikus dűlőkkel és virágzó falvakkal egyfelől, neuraszténiás, reménytelen bunkókkal, örök kátyúkkal és mindenre alkalmatlan politikai osztállyal másfelől, az arányokat nem tudom. Félreértés ne essék: magunk a vöröset ugyanolyan savanyúnak és hamisnak érezzük, mint a fehéret. Az egész borügy tulajdonképpen mindenféle forradalmi folyamatokba ágyazódik, lehet, hogy jobb lett volna, ha tetszettünk volna (politikai) forradalmat is csinálni.
Van ugyanis a borászati forradalom, ami alatt olyasmiket értünk, mint a terroir-alapú, talajvizsgálatokat és klónszelekciót alkalmazó önológia, a radikális hozamkorlátozás, a canopy-management, a fajélesztő, a számítógép-vezérlésű, temperálható kóracél tartályok, a pneumatikus prés, a barrikolást kiterjedtebben alkalmazó borkészítés, vagy újabban a kemikáliák minimalizálására törekvő ellenőrzött ökológiai gazdálkodás, satöbbi, satöbbi, satöbbi. A hatvanas évektől kibontakozó, a hetvenes években nekilóduló és a nyolcvan-kilencvenes években kiteljesedő, a latin-amerikai borvilágban (és a posztkomcsi országokban) a kilencvenes évektől felpörgő borászati forradalom lényege a mennyiségi bortermelésből a minőségi felé történő paradigmaváltás, aminek a technikai előfeltételei a második világháború után fejlődnek ki. Ahogy a pezsgő is csak akkor indulhatott hódító útjára, amikor az üveggyártás képessé vált a nyomásálló palack előállítására, úgy az árnyalatokban gazdag modern bor megjelenését is csak az ötvenes évektől a feldolgozásban lezajló technológiai forradalom tette lehetővé. Az első pneumatikus horizontális sajtót 1951-ben szabadalmaztatták, az ausztrál éghajlaton az ötvenes-hatvanas években fejlődnek ki az iparszerű, űrhajóra hajazó, temperálható kóracél tartályok, majd a számítógép-vezérelt automatika, satöbbi, satöbbi, satöbbi.
A borászati forradalomnak végső fokon a napnyugati világban lezajló hedonista forradalom a kerete. A világ a háború után lassan gigászi szekularizált vidámparkká változott, majd posztmodern videojátékká, ahol a jólétet és a szórakozást szolgálja minden a szociális ellátó rendszerektől a marketingen át az informatikáig. Ebbe a folyamatba illeszkedik a bor forradalma: azért lesz egyre divatosabb és jobb, mert ő is a hétköznapi emberi vágyak kielégítését szolgálja.
Végül ebbe illeszkedik az a csoda, amit a magyar borászok művelnek, ne feledjük, olyan publikum előtt, melynek a fele nem iszik bort, az a fele, amelyik iszik, bizonyos pincészetek zsákos napfénytől édes vörösét issza, a maradéknak van egy kábé 18%-nyi AB-státuszú ínyenc-gourmet-sznob fertálya, ők a csúcsfogyasztók, és van még kábé 25%-nyi nyitott, érdeklődő középosztályfélebeli, ők sztem a legérdekesebbek, oszt jó napot. És: az egész úgy 73 ezer aktív hektáron, amelynek a fele a Nagykunság, ahol vannak csoda dolgok és elsőrangú borászok, de egy kontinentális homoksík sose lesz déli kitettségű vulkáni lejtő. Szóval le a kalappal a magyar borászok előtt, és érezni, hogy mozog a cucc, fejlődik, van dinamikája, ugyanúgy, mint 10-20 évvel ezelőtt, bár úgy nézne ki az egész, mint ez a rész.

Ezért mondjuk, hogy borászok kezébe kéne adni a kormánykereket vagy mit. Ők legalább értik a dolgukat.


« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2013