Néha szükségünk van az illúziókra

Jómagam már évek óta próbálok változtatni a szokáson, természetesen nem volt kivétel az idei augusztus sem. Egy hét, távol a civilizációtól, vagyis kajakkal az Ipolyon majd a Dunán. A túrázás ezen válfaja igen közel áll hozzám, akárcsak a magashegyi természetjárás, de itt is mindig szakítok időt a borra. Igaz ugyan, hogy be kell férnie a sátornak, hálózsáknak, derékaljnak, egy heti élelemnek, horgászbotnak, mégis kéretik helyet szorítani egy palack bornak. Idén tizenöten lapátoltuk a vizet, strandröplabdáztunk és bámészkodtuk át magunkat a Dunakanyaron, de az estét bizony borral zártuk. És igen(!), megtanultam hogy a kajak nem egy Queen Mary II. (fene az eszkimókba), de azért egy üveg bor mindig elfér valahol. Sőt, arra is rá kellett jönnöm (újfent) hogy a rozé „Ipolyhőmérsékleten” nem az igazi, vagy hogy egy száraz furmint Tokajból nem hűthető üzemi hőfokra a Dunában. Ennek ellenére azt mondom, ezeken az apró de szerfelett bosszantó dolgokon könnyedén átlendítheti az embert egy nagyszerű társaság és az élményt a pillanat talán tovább konzerválja mint a ki tudja hányadik borkóstolót. A vörösborainkat ugyan pont jó állapotúra alakította a folyó, azonban még esténként is harminc fok felett volt a hőmérséklet és még a legelvetemültebbek sem kívánták a testes villányit.
Mi tehát a mondanivaló? Kedves Szigetre járók, kirándulók, evezősök, nyári táboroztatók, emberek, kik ragaszkodtok az eddig a megszokotthoz, változtassatok! Igenis lehet és érdemes megmutatni egy-egy kedvencünket a többieknek is, igenis szükséges tágítani a határokat, hogy ne csak néhány helyen tudjunk bort kóstolni. A természet adja majd a hátteret, a barátok az élményt. A bor pedig majd összefogja mindezt, mint egy mindenen átívelő kohéziós erő.

P.s.: Az Ipolyra egy jó sauvignon blanc-t javasolnék, fantasztikus a „különleges vagdalt” nevű páncélos hússal. A Duna már egy fokkal komolyabb, tessék megpróbálni egy sillert, tökéletesen passzol a konzerv töltött káposztához. Ha pedig a horgászat szerencsével jár és halat sütünk, jöhet egy jó rizling kísérőnek. De aki megfogadja a tanácsom, az először menjen el egy túraboltba és vegyen néhány rozsdamentes acélból készült borospoharat. (Nem vicc, a dolog valóban kapható!) Nem láttam benne a bor színét (igaz este nem is tudtam a fény felé tartani), nem a megfelelő ívben szűkül (vagyis az illatok inkább szállnak az éterbe, mint az orromba), viszont meg tudtam forgatni a nedűt és koccintani is jobb volt így, mint a műanyag kávéspoharakkal. Kövezzenek meg, de ennyi illúzióra azért szükségünk van…