Szekszárd színei

Volt ugye ez a szekszárdi borkóstoló a Károlyi Palotában, és fehéren-feketén, vagyis fehéren-vörösen látszott, hogy jól jósoltunk, igazunk volt, Szekszárd felgyorsult, valami marhára történik Szekszárdon. (Még a fehér is teljesen jó, mindig is jó volt, csak az ember sajnál fehéret termeszteni, mikor vörösből még jobbat lehet). Tényleg csak szúrópróbaszerűen tudtunk mintákat venni, eleve lehetetlen egy ekkora kóstolót végigcsócsálni, és ugyanaznap délután (2010. május 20-án, csütörtökön) vót még egy küvé kóstoló egy nagykereskedőnél (by the way, a brüsszeli Európai Bizottság a magyar agrártárca kérése nyomán megváltoztatta tavalyi rendeletét és újra engedélyezte a küvé szó használatát az unió borászai számára, aki tehát mindenféle bornév-pályázatot írt ki és lecserélte a címkéit, kétszer élvezhette az uniós jogalkotás gyönyöreit).
Fehérben hangos lelkesedést váltott ki belőlünk a Posta Borház Olaszrizling 2008-a, koncentrált, magas szeszű, finom, finom, egyszerűen finom bora, nem beszélve a Cabernet Franc 2007-ről, mely gazdag, édi és vinous, „inkább franc, mint cabernet”, mondja Krajcsovszky Windyridge (Szeleshát) Laci, maga is intenzív, komplex, magas alkoholú, mégis gyümölcsös és jóivású borok papája.
És már itt is vagyunk a szekszárdi ízképnél, mert vannak olyan stílusjegyek, melyek szekszárdiasnak mondhatók. Magunk legalábbis valami olyasmit látunk szekszárdiasnak hogy: miközben intenzív és koncentrált, jellemzően magas alkoholú, meleg borokról van szó, aközben e borok gyümölcsösek és jó ivásúak maradnak, inkább rubyk, semmint feketék, a magas beltartalmi értékek könnyed egyensúlya miatt lobogó szeszeik nem lógnak ki, a tapló tannin elfelejtve, végül meglepően jók a savaik-savérzetük, vélhetőleg a magas mésztartalomnak és a bonyolult, észak-déli irányú, tehát hűs völgyekben is gazdag dombfelületnek köszönhetően (egyébként mindez mintha illeszkedne abba világszájíz-változásba, ami a fekete, parkerizált pomerol felől egy gyümölcsösebb-ihatóbb irányba tolná a nemtommit, ízlést, ízképet, anyámkinnyát).
Belenyalavintottunk a kedves Remete (Vesztergombi József) jó balanszú, az egyensúlyról, nem a vastagságról szóló boraiba, például a Kadarka 2008-ba, és ismét megállapítottuk, hogy magunk inkább az ilyen karcsú szerkezetű kadarra voksolnánk, semmint a kadarból facsart cabernet-re. Bodriék meggyes-csokis 2006-os Kékfrankosa vagy súlyos, mély Optimus 2007-e jelzik, hogy a Bodri-borok is jönnek fel, és egyre fontosabbá teszik ezt a műhelyt is. (Aztán elpucoltunk a küvé-kóstolóra, ahol konstatáltuk, hogy egyrészt mennyire hasonlítanak a borok, másrészt, hogy mennyire különböznek, eleganciájával a Tiffán Grande Selection 2007, vidámabb gyümölcsösségével a Vylyan Duennium 2006, koncentráltságával a gazdag Takler Bartina 2006 és az illatbomba, karcsú szerkezetű Gesztenyés 2007 Juhászéktól tetszett leginkább, viszont két tételben is éreztünk 2-4-6 triklóranizolt, nem mondom meg melyikben. Egyébként mintha a kinyíló illatú Gere Kopár 2007-is egy karcsúbb szerkezet felé mozogna és itt is minden bor csíp. Fura, flancos összejövetel volt különben, ennyi jó nőt borkóstolón ritkán látni, a sok menőmanó borsznob bombázó babájának látványa jót tett a szoarének. Aggályos különben, hogy a sok komplex küvét az orrod előtt nyitották fel és a bornak nem volt ideje kinyílni, küvé-kóstolóhoz idő kell).
Visszatérve Szekszárdra: egyre több íz és szín lobog fel, van dinamikája az egésznek, szerintünk azért, mert a táj, a tradíció és tudás adott volt, de jó darabig hiányzott az, ami mondjuk nekünk mániánk, azaz az összefogás. Egy borvidéki bon mot szerint jó darabig a két sztárborász közül Egyik a Másikat, Másik az Egyiket tekintette a Szekszárdi Borvidék legfőbb problémájának. Ám mára ez megszűnt. Felnőtt az új generáció, akik együtt gyerekeskedtek-tanultak-buliztak, a borvidéken is lezajlott a borászati technológiai forradalom és pár évvel az ezredforduló után megindult a diskurzus a borászok között, mely informális és formális szerveződésekhez vezetett (rendszeres fajtakóstolók, Szekszárdi Borászok Céhe, Szekszárdi Borvidék Kht.). Ami a legfontosabb: a szekszárdi borászpolgári társadalom jó hangulatú, együttműködő közösség benyomását kelti, ismét csak bizonyítva, hogy, ceterum censeo, csak az a közösség (ország) lehet sikeres, amelyik képes a konszenzusra, a közösségi cselekvésre, az egységre.