LECSENGÉS


Útirajzok No.2.

„Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább.”
Írta: Ercsey Dániel


Ahogy az Ég és Föld sokkalta szebb a régvolt Káosznál, a szavak maguktól gördültek elé, Rómában éhen halni nem épp felemelő és antik halál, távol áll minden ideától mégis heroikus, hit, de nem istenben, hanem az éghajlatban, hiába próbálják belemagyarázni az előbbit, és persze csalatkozás ámbár szintén nem istenben. Az ő élete sokkal izgalmasabb mint a múlt árnyai, bár tagadhatatlanul vonzották az ősi dolgok, már kisgyermekként a padlást bújta, de nem a nyugatnémet playboy 1986-os októberi száma kötötte le, hanem Kisfaludy Sándor összes költeményei és egy porlepte, bőrkötéses könyv Maróthi György debreceni professzortól, ami a hangzatos Arithmetica, vagy számvetésnek mestersége címet viselte és a szakadozott, zsírpacás harmadik oldal szerint 1763-ban nyomtatták. Elhatározta, hogy matematikát fog tanítani az egyetemen. Ehhez először ollóval szétvágta a dédi egyik pongyoláját, hogy zakót készítsen, majd filctollal borostát rajzolt magának, végül lement a teraszra és belebámult a rőtvörös naplementébe, miközben rágyújtott a nagyapjától lopott cigarettára. A hirtelen rátörő szédüléstől a nagymama dédelgetett rózsáit hányta le először, aztán a lépcsőt, végül egy egészen kicsit a furcsa hangokra odaérkező német juhászkutyát. Zorba, merthogy így nevezték, vonyítva hempergőzött a kiégett fűben, Borisz pedig feltántorgott a padlásra és még mindig szédülve elcsomagolta a könyvet. Amikor az öreg hazaérkezett, először a kutyán vette észre, hogy valami nem stimmel, utána jött a rosszul letakarított lépcső, majd a virágok. Először hangosan szidni kezdte a fiút, aztán hirtelen meggondolta magát és mély, dörmögő hangján kihívta a teraszra. – Az első, a takarítás. Mégsem maradhatnak így a dolgok. A kutyát én letusolom, a többi a te dolgod, még mielőtt nagyanyád hazaér és mindkettőnket szobafogságra ítél. Utána pedig lejössz velem a faluba. – A rózsákkal nehéz dolga volt, szúrtak és vágtak egyszerre, karcos lett a homloka mire végzett. Egy gazzal benőtt ösvényen ballagtak le a kocsmába, miközben az egyre sötétedő estében hibiszkusz és sült birkahús illata keveredett. Kutyák eredtek a nyomukba, az egyik kaffogva próbálta elkapni a bokáját, tücskök ciripeltek, egy szamár ordított valahol. A füsttel telt teremben sötét tekintetű férfiak itták a savanyú sört, a háttérben focimeccs hangjai szóltak a sarokban elrejtett televízióból. A nagyapja két pálinkát és két pohár vizet rendelt, majd szó nélkül kiment a kerthelyiségbe, és leült egy asztalhoz. Borisz utána somfordált és szintén letelepedett. – Fenékig! – szólt az öreg, és egyhajtásra kiitta a pálinkáját. Borisz csapdát szimatolt, de az öreg szelíden, mégis határozottan rászólt. – Ha ahhoz elég nagy vagy, hogy dohányozzál, akkor ennek is megjött az ideje. – Kegyetlenül csípett az ital, ráadásul olyan szaga volt, mint az iskolában a technokolnak, szinte érezte, ahogy odabenn összeragad minden, a nyelőcsövétől a gyomráig. – Igyál rá vizet, ha nem bírod – mondta a nagyapja. Talán három órával és további két pálinkával később keveredtek vissza a házba. A nagyanyja, látva, hogy mi történt, seprűvel verte el a férjét, majd miután hasztalan próbálta meghánytatni Boriszt, dühödten lefeküdt aludni.
Ő pedig, bár még nem sejtette, egy életre beleszeretett a pálinkás-vizes estékbe, és úgy aludt el a tévé előtt, hogy végérvényesen tagja lett a felnőtt társadalomnak, holnaptól katona is lehet, vagy vadakat terelő juhász, a lényeg, hogy mostantól emberszámba veszik, akármi is történik majd. Táncolni kell, Uram. A zene majd csak megjön valahonnan. Ő pedig táncolt álmában, végig a begóniákkal szegélyezett kis utcákon, át az Engels tér kongó csarnokain, ügyesen kikerülve a tátongó szerelőaknákat, a szökőkutat és a rengeteg kutyaszart a Nádor utcában.


« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2013