LECSENGÉS


Miért szól másképp ezeknek a hegedűje?...

Írta: Borigo


…kérdezi barátnőm elektromos levelében, miközben átküldi Bartók Román táncainak felvételét is, amelyen a Kolozsvári Filharmonikusok muzsikálnak.
A román és erdélyi magyar muzsikusok miért játsszák füllel hallhatóan másképp – azaz szívünk szerint – ezt a népi eredetű muzsikát, Bartók táncait, kérdezi barátnőm, és miért hagy bennünk mindig a legtökéletesebb nyugat-európai előadás is egy csepp kielégületlenséget? Miért más a vonókezelés, a tempóváltás, az alig észrevehető gyorsítások és tagolások rendszere, miért más a hangsúly, a pengetés, a feszültség és az oldás, a népi hangnemek felrakása? Miért nem csak egyszerűen kottahű, pontos, virtuóz, érzékeny ez a játékmód, akárcsak a nagyvilágban elhangzó előadások zöme? Mennyivel tudnak többet, mást ezek a magyar és román csetyerások, hegedások, muzsikások? Talán jobban tudnak hegedülni? Kötve hinném.
Nem jobban ismerik Bartókot, – hanem jobban értik. Nem a kottát olvassák pontosabban, hanem az elkapott-elharapott díszítések, negyedhang-magasságok világát. A nekirugaszkodó szűkmenetek, a hajszáléles és keserűen oldódó disszonanciák erdejét. Titkuk nem abban áll, hogy jelentősebb művészek külföldi társaiknál, hanem abban, hogy jobban tükrözik azt a közeget, amelyből ez a zene származik. Az életükkel játszanak, azaz az életükkel hegedülnek. A legmélyebb élettapasztalatból gordonkáznak és fuvoláznak és dobolnak és húzzák a vonót.
Hegedűjük azért szól másképp a hegedűjük, mert zenei anyanyelvükön muzsikálnak. Mert ez is beszéd, a muzsikálás. Ez a zene egy közösség élet- és szokásrendjének, hangszerhasználati és tánckultúrájának, udvarlási szokásainak, vérmérsékletének és indulatainak elvont és mégis mindenki által ismert és értett anyanyelve.
A minap a Borigo meghívására borba mártogathattam a nyelvem. BGB, Laposa Bence, Balassa István 2009-es Furmintját, egy Szekszárdi Kadarkát, Weningerék, és Bock fehér, rozé és vörös borait volt alkalmam nyelvemre venni. Ínyemre voltak, mondhatom. És mint a kifejezések kettős értelméből látjuk, a nyelv nem csak ízlel, nem csak forgat és szürcsöl, a garat, torok nem csak nyel, páráll, betelik az aromával és illattal, a bukéval, hanem egy-egy nyelvi fordulatban hangot is ad tetszésének.
Úgy tűnt, a borban venyigét, földet, sziklát iszom, göröngyök és vulkánok ízeit és aromáját forgatom a számban (és forgatom most a fejemben), miközben bekebelezem a különböző borvidékek anyagait, s velük egyben a különbnél különb borászok adagolását, receptjét, eljárásait veszem magamhoz: megiszom a ravaszul megtermékenyített szőlőlé borrá foganó s a legváltozatosabb anyákban, azaz a hordókban kihordott gyümölcsét. (Így lesz nyelvileg a bor egy gyümölcs gyümölcse.)
Azt hiszem, bizonyosan másképp majszolnám-érteném ezeket a borokat, ha messzi idegenből érkeznék. Hogy borban is van anyanyelvem. Vannak dűlőim, vulkánjaim, savaim, ásványaim, amelyekben otthonos a testem. A helyek, dombok, mezők, erdők is formálnak minket, beleszólnak a sorsunkba. Testünk, torkunk és nyelvünk anyagai is ezekből épülnek, – egy korty bor és a nyelvünk érintkezése nem más, mint újratalálkozás, egymás felismerése.
A bornak is van anyanyelve. Beszéd nélküli nyelv ez. Egy életen át tanuljuk, silabizáljuk. Mindenki tanulhatja. De a jó bor csak akkor bír szóra minket, ha a nyelvünkön beszél. Mi pedig csak azokat a borokat értjük meg, amelyeknek másképp szól a hegedűje.

Balla Zsófia

Balla Zsófia József Attila díjas költő. Kolozsváron született 1949-ben, tizenhat évesen jelent meg első verseskötete A dolgok emlékezete címmel. A Zenelíceumban érettségizett, tanári diplomáját a kolozsvári zeneakadémián szerezte. 1993-tól Magyarországon él, férje Báthori Csaba költő.


« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2013