PROGRAMOK

Budapesti Borbár Túra 2016

Ha szereted a borokat, szinte biztos, hogy jártál már borbárban. Tudtad, hogy Budapesten több mint húsz van belőlük? Ha végigjárod és megismered őket, rádöbbensz majd, hogy mindegyikük külön-külön is egy apró, önálló boros univerzum. Más és más szempontok alapján alakítják ki a borválasztékukat, különböző ételeket kínálnak, és eltérő belső dizájn segítségével igyekeznek hangulatossá tenni az általuk betöltött teret és különlegessé varázsolni az ott töltött időt.

Van kedved útra kelni? 2016. június 8-án Budapest 22 borbárja vendégül lát egyet-egyet a 22 magyar borvidék közül, és pohárra kínál annak borai közül legalább hármat 22% kedvezménnyel. Sőt, több helyszín meglepetéssel is készül. Kiránduld végig a magyar borvidékeket egyetlen este alatt, és találj rá a kedvencedre, amit később felkeresel!

Az esemény célja, hogy megismerd Magyarország 22 borvidékét, így arra bíztatunk, hogy az este folyamán több borbárt is látogass meg, vegyél részt a programokon, és kóstolj. Nincsenek szervezett útvonalak, önállóan döntheted el, hogy melyik helyszínek érdekelnek. Reméljük, hogy az este után kedvet kapsz majd a bortúrázáshoz, és meglátogatod a magyar borvidékeket is.

Résztvevő borbárok és a borvidékek:
0,75 bistro - Szekszárd
Andante Borpatika - Eger
Cultivini Wine Gallery - Pannonhalma
DiVino Bazilika - Mór
DiVino Gozsdu - Etyek
Doblo Wine&Bar - Somló
DROP SHOP - Borbár / Wine Bar - Tokaj
ETAP - Bükk
Figula Borsarok (Addicted2Caffeine) - Balatonfüred-Csopak
Galéria12 kávézó - Balatonfelvidék
innio - Sopron
Judys Wine Bar - Tolna
Kadarka Bár - Hajós-Baja
Képzeld el - Mátra
Lumen Kávézó - Pécs
MOST Kortárs Bisztró - Neszmély
Oinos WineBar&Bistrot - Zala
Palack - Kunság
Pohárszék Bor & Kávé - Dél-Balaton
Szalonspicc Kávé És Borbár - Badacsony
VinoPiano-Borbár/Wine Bar - Csongrád
vinoWonka Csokoládé és Borbár - Villány

Koccints a Budapesti Borbár Túrán személyesen a borászokkal, és ismerd meg a főváros boros arcát!

További információk az esemény honlapján: http://itthon.hu/budapesti-borbar-tura

« Vissza az előző oldalra
BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021