|
A BORIGO Magazinban csak többévente van évjárat értékelő aszú teszt, csak azoknak az évjáratoknak tartunk ilyet, amelyek minőségben és mennyiségben is jók, illetve kiemelkedők. Most a 2006-os évjárat került sorra, ennek során pedig olyan történt, amelyre a BORIGO, de az egész magyar borújságírás történetében sem volt példa: 100 pontot adtunk – ráadásul mindjárt kettőt is.
Írta: BGB
|
|
Tokajba járni jó. Ez önmagában nem nagy felfedezés, persze hogy jó. De abból a szempontból is nagyon jó, mert évről évre új és új, kicsi, de kedves pincészetek tűnnek fel, látszólag a semmiből… Csak látszólag, hiszen ezek többsége már évek óta teszi a dolgát, de kell az a pár év az indulás után, hogy az eredmények látszani kezdjenek. Ilyen persze a Bardon is…
Írta: BGB
|
|
Sajnos az van kies e honban, hogy a kisvállalkozások olyan szinten jönnek-mennek a mindenki által ismert körülmények miatt, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Éppen ezért óriási dolog az, hogy létezik olyan bor kiskereskedő, aki már 10 éve sikeresen csinálja azt, amit, ráadásul még ebből is él(!).
Írta: BGB
|
 |
2012. május 15-én, a DiVino borbárban megrendezett Bécs Esten Budapest trendformáló szereplői gyűltek össze, hogy belekóstoljanak a szomszédos főváros zenei és gasztrokultúrájába.
|
 |
Tegnap nyilvánosságra hozták az idei Concours Mondial de Bruxelles eredményeit. A dologról többen értekeztek a honi szaksajtóban, de mi is hozzátennénk a magunkét.
|
 |
Négy nap alatt több mint húszezerezer látogatót fogadott a VII. Budapesti Pálinkafesztivál, amely a Budai Vár Hunyadi és Oroszlános udvarában 25 kiállítóval és közel 400 pálinkával várta a vendégeket.
|
 |
Immár 13. alkalommal mérettettek meg a legjobb hazai borok a legnagyobb presztízsű honi borversenyen, a Pannon Bormustrán, május 9-11 között, Pannonhalmán.
|
 |
A Michelin Guide 2012-es kiadványa két új ajánlást tett Magyarországon. Az egyiket a Márgál Budapest Étterem kapta, ahonnan a tulajdonos és séf, Gál Attila átigazolt a Káli Art Inn konyhájára.
|
 |
2012-ben immár harmadik alkalommal hirdette meg országos borversenyét a Semmelweis Egyetem. Az egyetem ebben az évben is a tehetséges, minőség iránt elkötelezett fiatal magyar borászoknak kíván megjelenési, megmérettetési lehetőséget biztosítani.
|
 |
Nyárköszöntő borünnep, rozéfesztivál és zene, rosé mustra és rosé garden, meg minden egyéb, amit csak Rosalia tud nyújtani. Mindezt május elején, a XII. kerületben. Mi biztosan ott leszünk!
|
 |
Döntöttek a borászok, eldőlt, hogy ki lett az idén a Borászok Borásza, valamint a szokásos különdíjakat is kiosztották. A díjazottaknak a BORIGO szerkesztőségéből ezúton is gratulálunk.
|
 |
Hatalmas jelentőségű folyamatok zajlanak az Egri borvidéken. A fordulópontot az Egri Csillag, az új fehér házasított bor piacra kerülése jelenti, ezt ünnepli meg a borvidék április 8-án az egri várban.
|
 |
Merthogy megérkeztek a szekszárdi borverseny eredményei, ráadásul a Challenge International du Vin is színt vallott és még átfedések is vannak. Ezek alapján lehet, hogy érdemes lenne jóval több mintát küldeni a hazai borászatoknak a világversenyekre?!
|
Tokajba járni jó. Ez önmagában nem nagy felfedezés, persze hogy jó. De abból a szempontból is nagyon jó, mert évről évre új és új, kicsi, de kedves pincészetek tűnnek fel, látszólag a semmiből… Csak látszólag, hiszen ezek többsége már évek óta teszi a dolgát, de kell az a pár év az indulás után, hogy az eredmények látszani kezdjenek. Ilyen persze a Bardon is…
|
Különleges ízutazásra várnak mindenkit március 9. és 11. között a 3. Kézműves Magyar Ízek Vására szervezői. A vásáron fellelhető 5000 ízt most ugyanis régiókra bontva mutatják be. Így akár fél nap alatt végigkóstolhatjuk a magyar és a határon túli magyar ízeket és eljuthatunk a szatmári szilvától a szegedi paprikáig.
|
A BORIGO Magazinban csak többévente van évjárat értékelő aszú teszt, csak azoknak az évjáratoknak tartunk ilyet, amelyek minőségben és mennyiségben is jók, illetve kiemelkedők. Most a 2006-os évjárat került sorra, ennek során pedig olyan történt, amelyre a BORIGO, de az egész magyar borújságírás történetében sem volt példa: 100 pontot adtunk – ráadásul mindjárt kettőt is.
|
Sajnos az van kies e honban, hogy a kisvállalkozások olyan szinten jönnek-mennek a mindenki által ismert körülmények miatt, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Éppen ezért óriási dolog az, hogy létezik olyan bor kiskereskedő, aki már 10 éve sikeresen csinálja azt, amit, ráadásul még ebből is él(!).
|
Van az úgy, hogy az ember tudatába lassan szivárognak be az információk, amelyek végül – átlépve egy bizonyos küszöböt – összeállnak egy egységes halmazzá és cselekvésre késztetnek. Így volt ez velünk is, miután egy számunkra ismeretlen kis faluból sorra érkeztek a meglepően jó borok a tesztekre. Végül azon kaptuk magunkat, hogy az autó hangszórójából üvölt a Peer Gynt és egy balkanyarban feltűnik Bakóca...
|
Nem kell megijedni, ezen hasábokon nem volt még szó politikáról – nem is lesz – így aki egyenruhás masírozókról, vagy a honi színházigazgatók pályázatairól szeretne olvasni, az csalódni fog. Aki viszont szereti az asztrológiát, vagy a Mátrát, esetleg mindkettőt, azt érdekelni fogja a történet.
|
   
Albert, Monaco hercege múlt hét végén oltár elé vezette dél-afrikai kedvesét és a hírek szerint a povence-i Domaine Saint Albert borait szolgálták fel a vendégeknek.
|
Október 15-ét és 16-át írja be a naptárába, aki látni akarja, hogy tapossa a Moet arca, Scarlett Johansson a szőlőt Champagne-ban, mezítláb.
|
Miből lesz a cserebogár? Úgy tűnik Bode Millerből, az amerikaiak olimpiai bajnok alpesi sízőjéből. Előbb-utóbb...
|
Méghozzá a magyar nagykövetségen, ahol Szekeres Imre honvédelmi miniszterünk tiszteletére adott vacsorát Sárközy Pál, Nicolas Sarkozy édesapja.
|
Burgundiában a Greenpeace legutóbbi figyelemfelhívása után hétszáz aktivista indult el a szőlőbe, méghozzá ruha nélkül. A céljuk a figyelemfelkeltés volt, az eseményt pedig Spencer Tunick amerikai fotográfus örökítette meg.
|
|
 |

|
|