BORFOLIÓ


Vylyan Cabernet Sauvignon 1994-2006

Nagyon szeretünk vertikális kóstolókat mutogatni év végi számainkban, mert rendkívül tanulságos régi évjáratokat kóstolgatni, pláne ugyanazt a tételt. Volt már Szepsy István, Bock Pince, Gere Attila, Disznókő, satöbbi, most a Vylyan Cabernet Sauvignonok kerültek terítékre, ugyan nem az összes évjárat, hanem csak azok, amelyeket a pincészet kifejezetten élőnek, érdekesnek tart manapság is.
Írta: Borigo


Nos, több érdekesség is megfigyelhető. Az nem furcsa ugye, hogy a 2006-os tétel kapta a legmagasabb értékelést, hiszen friss, ráadásul nagyon klassz évjárat, jövő áprilisban a BORIGO olvasói a teljes mezőnnyel megismerkedhetnek. Szintén papírforma, hogy a 2000-es követi, az viszont már meglepő, hogy a 2003-as sokkal kevésbé tetszett nekünk, mint mondjuk a 2004-es. Ennek egyetlen oka van: a 2003-as savai lágyabbak a vártnál. Az igazi meglepetés azonban az 1994-es, amely szinte tökéletes állapotban van, pedig az évjáratot sem tartjuk emlékezetesnek, és a stílus is erősen a (korábbi) Bordeaux-t idézi. Vagyis így feltehető a kérdés, hogy mi is a követendő irány Villányban (persze ha kell követni bármit is)? Mert egyáltalán nem biztos, hogy az a stílus, amit manapság visz a borvidék, hosszú távon kifizetődő az érési potenciál tekintetében. Ezek persze csak kósza gondolatok, egyszer érdemes lenne egy nagy, 6-8 pincészetet bevonó vertikálist is csinálni, bevonva Szekszárdot is. Abból biztos sokat tanulnánk.
Természetesen – mint minden vertikális esetén – most is csak tól-ig pontszámot adunk meg. Két bort a BORIGO már vaktesztelt korábban, ezeket az értékeket is megadjuk.



87-89 Vylyan Villányi Cabernet Sauvignon 2006 Már illatban is nagyon jellegzetes és erőteljes, hozza a tipikus 2006-os villányi vonalat a határtalan gyümölcsösséggel és mediterrán fűszerességgel. Kóstolva vidám, élettel teli, de puha tanninok, nagyon vagány struktúra, lágy, simogató savak. Az egész bor nagyon karakteres, csábító, borsos sauvignonnal, és meglepő sós mineralitással, alig érezhető fával. Közel az öt csillag.

86-87 Vylyan Villányi Cabernet Sauvignon 2000 Gyönyörű illatkompozíció tökéletes érettséggel, remek fűszerkészlettel, mély, ugyanakkor elegáns struktúrával. Szájban nagyon sima, csiszolt, lágy, de nem lanyhuló savkészlettel, finom, de élő, puha tanninnal. Gyümölcsössége lekváros, érett vörösáfonyával, pici eukaliptusszal. A fa már sehol.

85-87 Vylyan Villányi Cabernet Sauvignon 2004 Intenzív, finom, húsos, karakteres illat. Szájban finom struktúra, lecsiszolt, de még fiatalos tannin, lágy savszerkezet. Ez utóbbi az alkohollal szépen tartja a lépést, de a test mintha felülírná az egészet, ez is ritka dolog. Az ornamentika szép, fűszeres, vaníliás, csábító.

85-86 Vylyan Villányi Cabernet Sauvignon 1994 Nagyon mély érettség ikrás áfonyalekvárral, tipikus bordeaux-i illatkészlettel, teljesen élő illatszerkezettel. Szájban a sav már lágy, de a tannin még élő, az érettség és a test annyira klassz, hogy elfeledteti a már kicsit csúszó struktúrát. A bor még tökéletesen iható, élvezetes.

84-86 Vylyan Villányi Cabernet Sauvignon 2005 Érdekes, fiatalos, lendületes, intenzív illat visszafogott gyümölcsösséggel, már integrálódó, de még érezhető fával, igazi fűszeres, kabszavos háttérrel. Kóstolva finom szerkezet, a tölgy itt intenzívebben jelentkezik, az idővel a bor folyamatosan kerekedik, a gyümölcsösség is jobban kijön rajta. Kár, hogy augusztusban nem találkoztunk vele.

84-86 Vylyan Villányi Cabernet Sauvignon 2003 Telt, már érett elemeket is felvonultató illat már-már buja, szilvalekváros háttérrel, szegfűszeges, kurkumás, keleti fűszeres részletekkel. Szájban 2003-as lágyság, ugyanakkor a tanninok szépen tartják a bort, de az tény, hogy jobb már nem lesz. Struktúrája vastag, az ornamentika hallatlanul széles, a sauvignonos jelleget csak egy kis bors jelzi nagyon hátul. (BORIGO 2006. június: 84 pont)

84-86 Vylyan Villányi Cabernet Sauvignon 2002 Kifejezetten érett, a hosszú palackos léttől még kicsit álmos, fedett illat likőrös bujasággal, érett lekvárossággal és sok-sok fűszerrel. Szájban nagyon szépen érett karakter, egyensúlya jó, savai lágyak, a koncentráció komoly. A tannin még nagyon élettel teli, ugyanakkor puha. Az érettség pont jó, csúcsán van. (BORIGO 2006. június: 85 pont)


« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2013