BORVIDÉKEK


Szekszárdi Borvidék

Írta: Borigo


Földrajzi elhelyezkedése
A Tolnai-Sárköztől nyugatra húzódik észak-déli irányban a Szekszárdi-dombság, melynek keleti oldalán találhatók azok a dűlők amelyek oly híressé tették az itteni bort.
A borvidék területe : 6000 Ha (ebből 3800 Ha I. osztályú)
A szőlővel betelepített terület : kb. 2300 Ha
A borvidék települései: Alsónána, Alsónyék, Báta, Bátaszék, Decs, Harc, Kakasd, Kéty, Medina, Őcsény, Sióagárd, Szálka, Szekszárd, Várdomb, Zomba
A borvidék adottságai
Éghajlata mérsékelten kontinentális, ritka tavaszi és őszi fagyokkal viszont helyenként aszályos időszakokkal kell számolni. Az egyik leghosszabb tenyészidejű borvidékünk. A szőlőhegyek fő tömegét agyag és homokkő adja, rajta akár 30 méter vastagságú lösztakaróval.




A borvidék története
A római korban Szekszárd helyén lévő római települést Alisca-nak hívták. Találtak egy márvány szarkofágot, amin mitológiai jelenetek és egy szőlőtőke is látható. A római kor után az első biztosnak mindható adat az esztergomi káptalan által kiadott I. Béla alapító oklevelét tartalmazó átirat, amely felsorolja az 1061-es adományokat. Az egyházi birtokokon magas szintű szőlőtermesztés folyt. Erről tanúskodik a szekszárdi apátság 1267-ik évi oklevele is. A törökök elől menekülő rácok hozták erre a borvidékre is a Kadarka fajtát és a délszláv vörösborkultúrát. 1541-ben a törökök szandzsákszékhellyé tették a várost de a bortermelés tovább folyt, sőt egyes szőlőterületeknek muszlim tulajdonosa volt. A XVIII. század elején Mérey Mihály és az őt követő apátok azt a kedvezményt adták a szőlőtermesztőknek, hogy csak tizeddel (kilenceddel nem !) tartoznak. Ezek a lehetőségek a német telepeseket is vonzották, akik több hullámban érkeztek a borvidékre. A század közepén már általános a héjon erjesztés, és a bort pincében tárolják. A vármegyeháza alatt ma is használatban lévő pincerendszert a Batthyányi uradalom ásatta. Ez Szekszárdon a legrégibb ma is használt pince. 1828-ban még 37 fehér és 29 "fekete" szőlőfajtát termesztettek, köztük 6 féle Kadarkát (még fehéret is). Húsz év múlva már csak néhány uralkodó fajtát említenek. A napóleoni háborúk hatására a bor keresett cikké válik. 1815 után keresletcsökkenés áll be, de a jó vörös bornak mindig maradt piaca. A francia borok ekkortól kezdik kiszorítani a magyar borokat a piacról. A szekszárdi bor főleg a német nyelvterületen híresült el. A XIX. század végén Európa egész területére szállították a szekszárdi vöröset (s Kadarkát). Franciaország is nagy mennyiségben vásárolt a filoxéra-vész idején, mivel - mint mondták - az ottani bor minőségével egyedül a szekszárdi ért fel. Liszt Ferenc Szekszárdon járva többször is megízlelte a bort, sőt még IX. Pius pápának is kedveskedett vele 1865-ben, aki elismerően írta róla a következő szavakat: „... ez a szekszárdi bor tartja fenn egészségemet és ép kedélyemet.” erejéhez tehát nem férhet kétség. A filoxéravész itt is erős visszaesést okozott, szinte kopárrá váltak a régen zöldellő szőlőhegyek.


« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2013