LECSENGÉS


Népszerűtlen elmélkedés a magyar borlapról

Rendre találkozom azzal a koncepcióval, hogy „én csak magyar bort teszek a borlapomra (polcomra a boltomba’)”. Az alábbiakban összefoglaljuk, miért nem értünk egyet ezzel az állásponttal.
Írta: Tompa Imre


Van ebben valami „extra Hungariam non est vitá”-s provincializmus, amitől mindig kiver a víz. Ez a kis, félperiférikus ország akkor sikeres, ha vigyázó szemeit a napnyugatra veti, ahol például vannak jobb borok, mint nálunk, ahogy vannak olyan magyar borok, amelyek jobbak, mint náluk. Nem lehet pontos képünk a magyar borról, ha nem vetjük össze a külföldi borral. Ha nincs külső pont, viszonyítási és összehasonlítási lehetőség, hajlamos az ember átrikkantani a pincegádorból a másik borásznak, hogy te, van ez olyan jó, wazze, mint a franciáké (akiket amúgyis utálunk), tudjuk mink, hogy’ kell, már a fater is így csinálta. (Képzeljük el azt a képtelen, ám egyeseket biztosan felvillanyozó állapotot, ha nem játszanának a magyar focicsapatok nemzetközi meccseket… És ezzel egy pillanatra sem szeretnénk a magyar borászatot a magyar focihoz hasonlítani!!!)

A bort egyébként el kell adni, az ismert cinikus mondás szerint az a jó bor, ami el van adva, pontosabban: ami ki van fizetve. Ez egy termék, amit a borászok nem egymásnak készítenek, hanem a fogyasztónak. Mely fogyasztó lehet külföldi is, aki elsősorban a helyi fajtákra, a hungarikumokra kíváncsi, de kíváncsi a világfajtákra is, mert úgy tud viszonyítani és azokat ismeri. A mi borlapunk-polcunk következésképpen úgy nézne ki, hogy a legkiválóbb és kézműves és nem-kézműves borokból állna (mert ahogy a külföldi, úgy a nem-kézműves is lehet 100 pontos, e divatos paradigmának, a kézművességnek még idén szentelünk egy komolyabb dolgozatot). A legjobb magyar borokból lenne e legtöbb, elsősorban hungarikumokból, furmintból és kékfrankosból, olaszrizlingből és kadarkából egy csomó, pompás magyar cabfranc-okból, és merlot-kból másodsorban, a végén édes tokajik, törekedve a jó minőség-ár arányra és poharaztatva persze. És pálesz. És a megfizethető legjobb külföldiek közül is egy-két komplett gasztronómiai sor, mindenhonnan, egy kis GV, egy kis Loire, egy kis riesling, egy kis Brunello, egy kis burgundi, egy korty újvilág, satöbbi. (Kábé úgy, ahogy Jakabffy úr borlapjain, ahol olyasmi a szervező elv, hogy a magyar bor dominál, de mellé van rendelve valami jó minőségű külföldikum, ha van egy magyar chardonnay, akkor van egy burgundi is, mondjuk).

De, és ez a lényeg, az én borlapom nem csak magyar, ahogy nem csak külföldi borokból áll, hanem mind a kettőből, mert ismernünk kell a világot, és nem mellesleg a világnak jobban, szélesebb körben eladható egy ilyen szortiment. Az, hogy magyar, nem önérték, ahogy az sem, hogy francia, a minőség a legfőbb érték, ha valamit, ami magyar-de-szar, előnyben részesítek, pont azzal ártok a magyar minőségnek.


« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2013